Értékfeltárás a helyi közösségekben címmel szerveztek szakmai továbbképzést Árkoson

Értékfeltárás a helyi közösségekben címmel szerveztek szakmai továbbképzést Árkoson

A helyi közösségek értékeinek felismeréséről, rendszerszerű feltárásáról és a helyi értéktárak összeállításáról szólt az a két hétvégén át tartó akkreditált továbbképzés, amely az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, az Erdélyi Közművelődési Egyesület és Kovászna Megye Tanácsa szervezésében zajlott Árkoson, a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) szakmai részvételével. A képzésen Erdély hat megyéjéből 21 szakember vett részt, civil szervezetek és önkormányzatok képviseletében.

Erdélyben a lokalitásnak kiemelt jelentősége van: az országos szinttel ellentmondásos a viszonyunk, a megyék gyakran mesterséges képződmények, vagy kisebbségi létünkből eredően nem rólunk szólnak. Ezért az identitások szintjén felértékelődik a kistérségek és a települések szerepe” – hangsúlyozta Székely István KAT-elnök, a RMDSZ Társadalomszervezési főosztályának vezetője, majd hozzátette: „a következőkben a NMI-vel partnerségben több olyan akkreditált továbbképzés beindítását tervezzük, amely a közösségépítést, művelődésszervezést, a többfunkciós közösségi terek kialakítását és működtetését célozza – témájuknak megfelelően megyei, regionális vagy országos szintűre kívánjuk kiterjeszteni.”

 

Széman Péter EMKE-elnök a rendezvény célkitűzéseit összegezte: „a negyvenórás szakmai program célja olyan kulturális és közművelődési szakemberek továbbképzése volt, akik egyébként is településük közösségi életének fejlesztésével, kulturális események szervezésével, a helyi értékek védelmével foglalkoznak – akár főmunkaidőben, akár kiegészítő tevékenységként.”


Imre Károly magyarországi közművelődési szakember, a képzés előadója a program fontosságát hangsúlyozva úgy fogalmazott: „a települések, a kistérségek, a régiók környezeti, művészeti értékeinek, hagyományainak feltárása, megismertetése, a helyi értékek rendszerszerű feltérképezése elengedhetetlen feltétele az öntudatos közösségek kialakításának. Az örökség helyi értéktárba való beemelésén túl fontos a közösség aktivizálása, az értékek mentén megfogalmazott és megvalósított programokon keresztül történő társadalomszervezés. Erre kívánja ráirányítani a figyelmet az értékek iránt elkötelezett érdeklődőknek szóló képzés.”

kapcsolódó

Hírlevél