Egyetértésben lép fel a nyolc határ menti megye

Egyetértésben lép fel a nyolc határ menti megye

A Bihar Megyei Tanács elnökének, Pásztor Sándor kezdeményezésére találkozott Nagyváradon a Románia-Magyarország Határ Menti Együttműködési Programban (Ro-Hu) részvevő szomszédos négy magyarországi és négy romániai megye (Magyarországról Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád, illetve Romániából Szatmár, Bihar, Arad és Temes) tanácselnöke. A találkozó célja az volt, hogy a nyolc megye képviselője egyeztesse az elképzeléseket, valamint hogy konszenzus szülessen a lehívható pályázati összegek arányáról és mértékéről.

Pásztor Sándor elmondta, miután a legutóbbi találkozót tavaly decemberben Szegeden tartották, az azóta eltelt időszakban a megyeelnökök azt tapasztalták, hogy nem történtek látványos előrelépések, az együttműködési program megvalósítása késésben van. Mivel a Ro-Hu program az Európai Unió 2014–2020-as költségvetési ciklusának megfelelően két év múlva véget ér, és 2018-ban még mindig csak az előkészítés szakaszában járnak, a nyolc megye elnöke egy tartható ütemterv kidolgozása mellett döntött, annak érdekében, hogy ezzel próbálják rávenni az irányító hatóságot a hatékonyabb ügyintézésre.

A mintegy négyórás megbeszélésen elhangzott, június 18-ra megbeszélésre hívták Bukarestbe a négy romániai megye elnökét, akik a most elfogadott ütemtervvel és a pályázati pénzekről szóló konszenzusos döntéssel érvelhetnek majd a program lebonyolításának felgyorsítása ügyében. Ebben a tekintetben a Nagyváradon megtartott tanácskozás elérte a célját, hangsúlyozza Pásztor Sándor, Bihar Megye Tanácsának elnöke, aki szerint június végén, július elején átléphetnek az előkészítő fázisból a megvalósítás szakaszába.

kapcsolódó

Hírlevél