Csoma Botond: az önkormányzatok adják közösségünk erejét

Csoma Botond: az önkormányzatok adják közösségünk erejét

„Az önkormányzatok adják közösségünk és szervezetünk erejét. A szubszidiaritás elvét figyelembe véve az önkormányzatoknak hatékonyan kell működniük, hisz ők állnak legközelebb az állampolgárokhoz” – emelte ki Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezetének elnöke, a Kolozs Megyei Önkormányzati Konferencián, Magyarkapuson tartott köszöntő beszédében.

A konferencián, ahol az RMDSZ Kolozs megyei önkormányzati képviselői vettek rész, Vákár István, a Megyei Önkormányzati Tanács elnöke köszöntőbeszédében elmondta, nagyon büszke azokra a településekre, ahol RMDSZ-es polgármester van. „Bár számban nem vagyunk sokan, az erőnk annál nagyobb, ez megmutatkozik településeinken, hisz napról napra szebbek lesznek, mert önkormányzati képviselőink mernek nagyot álmodni, az kérni és befektetéseket tenni, amellyel közösségünk erejét növelik” – emelte ki Vákár István.

A képzésen Lakatos Péter, a számvevőszéki tanácsos arról beszélt, hogy milyen elvárásai vannak a számvevőszéknek az önkormányzatokkal szemben, illetve melyek azok a gyakori hibák, amelyeket feltétlenül ki kell küszöbölni. Emellett, szó esett az újonnan megszavazott közbeszerzési törvényről is, amelyet a számvevőszék képviselője ismertetett az egybegyűltekkel.

László Attila szenátor elmondta, a szenátusban a bértörvények módosításával foglalkoztak többek között. „Az egységes bértörvény szenátusi szakbizottsági vitáján sikerült több olyan módosítást is belefoglalni, amelyek kedveznek a magyar önkormányzati vezetőknek” – mondta el a szenátor.

Winkler Gyula 10 éve az EU-ban – Mit nyertek az önkormányzatok a csatlakozástól? címmel tartott előadást az egybegyűlteknek. Előadásának központjában az EU által kínált előnyökről beszélt. „Mit is adott nekünk az EU? Az utazás vagy a vállalkozás szabadságától a mezőgazdasági támogatásokon és Erasmus programon át az olcsó barangolási díjakig, széles az nyújtottá előnyök skálája. A 10 éves tagságunk pozitívan zárul, hogyha végig nézünk, a falvainkon világosan látszik, hogy fejlődünk. Van változás, igaz, hogy kicsit lassú, de van fejlődés. Ha valami jól működik egy EU-s tagállamban, akkor nekünk is abba az irányba kell haladni, hisz a jó példát követni kell, és nálunk is működhet az, ami másoknál” – hangzott el az Európa parlamenti képviselő előadásában.

kapcsolódó

Hírlevél