Birtalan József: a Francia Nemzeti Közigazgatási Iskolával kötött egyezmény jelentősen előremozdítja a romániai reformfolyamatot (AUDIÓ)

Birtalan József: a Francia Nemzeti Közigazgatási Iskolával kötött egyezmény jelentősen előremozdítja a romániai reformfolyamatot (AUDIÓ)

Az Köztisztviselők Országos Ügynöksége (ANFP) és a Francia Nemzeti Közigazgatási Iskola (ENA) 2014. október 6–8. között Változásmenedzsment a közigazgatásban címmel közös szemináriumsorozatot szervezett az Országos Statisztikai Hivatal székhelyén Bukarestben. A szemináriumsorozatra azon együttműködési, tapasztalatcserét elősegítő egyezmény alapján került sor, amelyet a két intézményvezető ez év szeptemberében írt alá. 

Az esemény megnyitóján François Saint-Paul, Franciaország romániai nagykövete, Birtalan József, a Köztisztviselők Országos Ügynökségének elnöke, valamint Tudorel Andrei, az Országos Statisztikai Hivatal elnöke is részt vett.

 

Birtalan József, az RMDSZ államtitkára köszönetét fejezte ki a francia nagykövetnek a két intézmény együttműködési megállapodásával kapcsolatos eddigi támogatásáért: „mindez igen fontos az ANFP és a közigazgatás számára, mivel jelentősen előremozdítja a romániai reformfolyamatot”, majd hozzátette: „az ügynökség a humán-erőforrás folyamatos szakmai képzése által támogatni szeretné a román közigazgatás modernizálási folyamatát, az ehhez szükséges európai alapok lehívása, valamint a hivatalnoki pályafutás felelősségteljes vállalása által.”


François Saint-Paul nagykövet elmondta: a román közigazgatás folyamatos erőfeszítéseket kell tegyen annak ügyében, hogy a változás életképes reformhoz vezessen, majd biztosította az RMDSZ politikusát arról, hogy az ehhez hasonló rendezvények megszervezésében a nagykövetség mindig partner lesz.

 

Birtalan József nyilatkozata hang formájában elérhető és letölthető a linken.

           

 

Birtalan József nyilatkozata

kapcsolódó

Hírlevél