A Fehér megyei magyarságot is képviselik Bukarestben
"Fehér megyét ketten is képviselni fogják a Parlamentben"- jelentette be Kováts Krisztián, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Fehér megyei elnöke, a nagyenyedi hagyományos farsangi bálon, majd hozzátette: László Attila és Klárik László szenátorok irodát fognak működtetni a városban, ezáltal hangsúlyosabban képviselve a Fehér megyei magyarság érdekeit.
Kováts elmondta: minderre azért kerülhet sor, mert az RMDSZ köztisztségviselőinek javaslatára a Palament január 22-én megszavazta a képviselők és szenátorok státusát szabályozó törvény módosításait, ennek értelmében egy képviselő az ország több megyéjében létesíthet parlamenti irodát, ez által a Szövetség képviselői azon szórványvidékek magyar ajkú lakosait is reprezentálhatják, ahonnan nem jutott be magyar képviselő.
Az elnök politikai beszámolója után Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális főtitkár-helyettese ismertette a Főtitkárság által tavaly elindított Szórványmenedzser programot, amely a szórvány kulturális értékeinek felmérését és hasznosítását tűzte ki célul, majd hangsúlyozta: a Fehér megyében élőket is szeretnék e kezdeményezés keretein belül segíteni.