Winkler Gyula: Szórványban összezárjuk sorainkat

Winkler Gyula: Szórványban összezárjuk sorainkat

A népszámlálás adataival számolva kell jövőt tervezni a szórványközösségekben és ennek tudatában készülni a 2024-es választási évre. Hunyad megyében négy prioritást fogalmaztunk meg az idei esztendőre – összegzett Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke annak kapcsán, hogy hétvégén, Déván, a Melite református gyülekezeti központban évindító megyei küldöttgyűlést szerveztek, amelyen a helyi szervezetek küldöttei és az RMDSZ tisztségviselői vettek részt.

Nem lesz könnyű év az idei, hiszen nyilvánosságra fognak kerülni a népszámlálás megyei adatai, melyek minden bizonnyal azt fogják visszaigazolni, amit mindannyian érzünk: hogy Dél-Erdélyben nem a magyar közösségnek kedveznek a demográfiai folyamatok. Ennek tudatában kell a jövőt megtervezni. Négy prioritást fogalmaztunk meg a most induló évre: meggyőződésünk, hogy ki kell lépni a székházakból, így szólítva meg a közösség tagjait, rendezvényekkel, új kezdeményezésekkel. Fontos, hogy ajtóról-ajtóra kopogtatva személyesen is keressük meg a magyar embereket, külön figyelmet szentelve az etnikailag vegyes családokra. Kibővíteni az Összetartozunk székely-szórvány együttműködést, hogy új ötletekkel újabb lendületet hozzunk a programba. Végül, de nem utolsósorban, nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni a digitális térre, a közösségi médiára, hiszen ma már ez az egyik fontos kommunikációs csatorna” – vázolta az idei elképzeléseket Winkler Gyula. Az RMDSZ Hunyad megyei elnöke kitért arra is, hogy készülni kell a következő esztendőre, amely előzménytelenül nagy kihívást jelent, hiszen 2024-ben nyolc hónap alatt négy választást fognak tartani Romániában. „2024. május 26-án európai parlamenti választásokkal indul a megmérettetések sora, majd ősszel következnek a helyhatósági, parlamenti és államelnöki választások. A szórványban össze kell zárjuk sorainkat és nagy figyelemmel kell mindezekre felkészülnünk. Ha összefogunk és minden magyart idejében megszólítunk, akkor sikeresek leszünk 2024-ben” – hangsúlyozta Winkler Gyula.

A küldöttgyűlés napirendjén tevékenységi beszámolók szerepeltek, megválasztották a kongresszusi küldötteket, akik részt vesznek az RMDSZ április 28-29. között sorra kerülő temesvári kongresszusán.

 

kapcsolódó

Hírlevél