#Rendszerváltás30 - fotó- és videópályázat eredményhirdetése

#Rendszerváltás30 - fotó- és videópályázat eredményhirdetése

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség középiskolás diákok számára fotó- és videópályázatot hirdetett #Rendszerváltás30 címmel. A pályázat célkitűzései között szerepelt, hogy a fiatalok szüleikkel, családtagjaikkal beszélgetve nyerjenek rálátást a 80-as évek mindennapjaira. A témát nagy érdeklődés övezte, 36 diák küldött be fotó- és videóanyagot. A pályamunkák a korszak tárgyi kultúrájának igen széles körét fogják át, hiszen megjelenítik a lakásberendezés specifikus tárgyait (dísztárgyak, bútorzat), a szórakozás lehetőségeit (rádió, diavetítő, játékok), az oktatással kapcsolatos tárgyakat (egyenruha, pionírnyakkendő, iskolai eszközök, könyvek), ipari építményeket vagy éppen a munkavégzést.

Az első díjat Kis Virágnak, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium X. osztályos tanulójának ítéltük oda. Második díjban részesült Stan Lilla Aliz, a temesvári Bartók Béla Líceum X. osztályos tanulója. Harmadik díjat szerzett Tódor Tamás, a csíkszeredai Joannes Kájoni Szakközépiskola X. osztályos diákja, valamint Józsa-Svella Dávid, a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskola IX. osztályos tanulója. Különdíjban részesült Karácson Bernadett, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum XI. osztályos diákja.

A beérkezett pályázatok anyagából készült válogatást az RMDSZ Facebook-oldalán fogjuk közzétenni.

A program folytatásaként az őszi tanév kezdetével országos középiskolai vetélkedőt szervezünk a nyolcvanas évek mindennapjainak jobb megismerésére.

Minden pályázónak köszönjük munkáját és gratulálunk elért eredményeikhez!

kapcsolódó

Hírlevél