RMDSZ: a kormány minden anyát és családot kell támogasson
A kormánypártok képviselőit csak nyilatkozatok szintjén foglalkoztatja a családpolitika, ezt jól példázza az, hogy az RMDSZ elmúlt időszakban beterjesztett családokat érintő törvénytervezetei – az 1500 lej értékű újszülött támogatás minden gyerek után, valamint a Junior értékjegyek bevezetése – megvitatásra sem kerültek – nyilatkozta Csép Éva Andrea képviselő. Hangsúlyozta: a kormány olyan stratégiákat alkalmaz ezen a téren, amelyek csak pillanatnyi, sürgősségi vagy épp látszatmegoldások, mint a múlt héten elfogadott sürgősségi kormányrendelet is, amely 2027-ig csak a hátrányos helyzetű és kiskorú anyáknak nyújt 2000 lejes állami támogatást újszülött érkezése esetén. Szerinte ez nem jelent hosszú távú megoldást a problémákra. „Az RMDSZ azt szorgalmazza, hogy minden anyát és családot támogasson az állam, hiszen az állam feladata fenntartható családpolitikai intézkedések gyakorlatba ültetése” – fogalmazott.
Elmondta, bár a gyermekvállalási szándék továbbra is erős, a fiatal párok nem tudják vagy nem merik megvalósítani a családalapítással kapcsolatos álmukat a korlátozott lehetőségek és bizonytalan anyagi források miatt.
„A családok támogatását célzó, jól kidolgozott intézkedések, amelyek megfelelő életkörülményeket biztosítanak a fiataloknak és a családoknak, hozzájárulhatnak az elvándorlás csökkentéséhez, a munkaerőpiac stabilizálásához és az ország fejlődéséhez. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a mi gyermekeink jelentik az ország jövőjét” – emelte ki Csép Éva-Andrea.