Műemlékké nyilvánították a nagyváradi Sonnenfeld Palotát

Műemlékké nyilvánították a nagyváradi Sonnenfeld Palotát

Hivatalos védettséget kapott február 17-től Nagyvárad szecessziós épülete, a Sonnenfeld Palota, miután megjelent az ingatlan B-kategóriás bejegyzéséről szóló határozat a Hivatalos Közlönyben.

Nagyvárad belvárosában az 1911 és 1913 között Spiegel Frigyes tervei alapján épült Sonnenfeld-ingatlan 2018 decemberében került az Iskola Alapítvány tulajdonába. A magyar épített örökség szerves részét képező ingatlan egy 2.252 négyzetméteres telken helyezkedik el, és összességében több szinten közel 5.500 négyzetméter bruttó összfelülettel rendelkezik.

Az Alapítvány tervei szerint egy önálló, a teljes közösséget összefogó, egységes kulturális civil teret hoznánk létre, amelyben a már ott működő Szigligeti Színház és a hozzá tartozó intézmények mellett könyvtár, előadótermek, kiállítótér, pedagógusi és kulturális egyesületi irodák kapnak helyet.

A műemléké nyilvánítás folyamatával párhuzamosan 2020 végére sikerült bejegyeztetni az ingatlan telekkönyvében a pontos telekhatárokat és korrigálták az elmúlt években részben engedély nélküli építkezések kataszteri nyilvántartását is. Az építkezési engedély megszerzése folyamatban van, az Alapítvány urbanisztikai engedéllyel rendelkezik, így elkezdődött a köztes hatósági engedélyek beszerzése, valamint az építkezési és kivitelezési tervek véglegesítése.

Az ingatlan bérlőinek szerződései 2020 december 31-én lejártak, az ingatlant a nagyközönség előtt április elejétől lezárják, ugyanis egy építési terület lesz, amely fölött a rendelkezési jogokat átadják egy fővállalkozónak. Az Alapítvány az épület teljes körű felújítását tervezi: mind az utcai front felőli szecessziós részt, mind pedig az udvar hátsó részén levő régi nyomda épületét felújítják. Elsősorban statikai problémák, illetve részben funkcióváltás miatt a hátsó épület jobb oldali első szárnyát teljes mértékben átalakítják. A felújítás ideje alatt minden egyéb tevekénység szünetelni fog.

„Az Iskola Alapítvány számára, amikor ingatlant készült vásárolni Nagyváradon, elsődleges szempont volt a helynek magyar jellege, és az is, hogy a nagyváradi magyar közöség által ismert ingatlan legyen. A 100 éves történettel rendelkező Sonnenfeld Palota és nyomda többek között a Szigligeti Színház és a Moszkva Kávézó tíz éves tevékenységének köszönhetően emblematikus helyszínként vonult be a köztudatba. A mi célunk az is volt, hogy kiszámítható jövőt tudjunk biztosítani azoknak a kulturális szervezeteknek, akik már ott működtek, illetve újakat tudjunk létrehozni” - nyilatkozta Nagy Zoltán Levente, az Iskola Alapítvány elnöke.

Az épületegyüttes felújítása várhatóan az idén nyáron elkezdődik. Az Alapítvány nagyváradi ingatlanberuházását a Magyar Kormány támogatta 2,47 milliárd forinttal.

 

kapcsolódó

Hírlevél