Megszavazta a szenátus az RMDSZ javaslatát: szeptember 27-én lehetnek a helyhatósági választások

Megszavazta a szenátus az RMDSZ javaslatát: szeptember 27-én lehetnek a helyhatósági választások

Szeptember 27-én kerül sor az önkormányzati választásokra− erről döntött ma a szenátus plénuma. A tervezetről a képviselőháznak is szavaznia kell, várhatóan szerdán, ezt és az államelnöki kihirdetést követően léphet érvénybe.

A szeptember 27-i dátum a politikai szervezetek álláspontjából körvonalazódott – mondta el Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője. Mint ismeretes, a járványhelyzetre való tekintettel a parlament meghosszabbította, legkésőbb november 1-ig, az önkormányzati vezetők mandátumát, így november elsejéig kell a választásokat megszervezni, és az új önkormányzati tanácsokat megalakítani.

Az RMDSZ által benyújtott tervezetet a szakbizottsági munkálatok alatt, a központi választási hatóság által is fenntartott javaslatokkal módosították. A módosítások értelmében, emelte ki Cseke Attila, minden intézkedéssel az állampolgárok egészségét és biztonságát kell szolgálni a választási procedúra alatt. Egy másik módosítás értelmében a szavazólapokat a Hivatalos Közlöny nyomtatja ki, az eddigi gyakorlattól eltérően.

Az elfogadott tervezet ugyanakkor a szavazó biztosok és a szavazókörzeti elnökök napidíjáról is rendelkezik. A hatályos törvénykezés szerint erről a kormány dönthet. Azonban, mivel az idei költségvetésben nem különítette el a kormány a szükséges pénzalapot ahhoz, hogy a 2020-ban esedékes két szavazást megszervezze, törvény szintjén kellett a helyzetet orvosolni – zárta az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.

kapcsolódó

Hírlevél