Megszavazta a parlament: felszámolják az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészséget (SIIJ)

Megszavazta a parlament: felszámolják az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészséget (SIIJ)

Döntőházként megszavazta a szenátus az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (Secția pentru Investigarea Infracțiunilor din Justiție) felszámolására vonatkozó törvénytervezetet. „A ma elfogadott törvény tartalmazza az RMDSZ javaslatait, amelyek az igazságszolgáltatási rendszer problémáinak kiküszöbölését szolgálják, illetve a bírák és ügyészek valós függetlenségét biztosítják” – nyilatkozta Turos Lóránd Szatmár megyei szenátor, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.

Megszavazta a szenátus az Igazságügyi Minisztérium által beterjesztett törvénytervezetet, amelynek értelmében megszűnik az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SIIJ) és az eddig hatáskörébe tartozó ügyek kivizsgálását a jelenlegi ügyészségek veszik át, illetve a nyomozásokat csak az erre kijelölt ügyészek vezethetik. A jogszabály szerint a SIIJ jelenlegi személyzete átkerül a legfelsőbb ügyészséghez, és a hatáskörébe tartozó ügyek vizsgálatára kijelölt ügyészeket a legfőbb ügyészség nevezi ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) plénumának javaslatára. A folyamatban lévő ügyek a törvénytervezet hatályba lépésétől számítva 60 napon belül közigazgatási úton továbbítva lesznek az illetékes ügyészséghez.

Turos Lóránd, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője kiemelte: „a szenátusi munkálatok során a törvénytervezetet úgy módosítottuk, hogy a kijelölt ügyészek nem indíthatnak vizsgálatot a legfelsőbb bíróság és az Alkotmánybíróság segédbírói ellen. Az ő hatáskörükbe a CSM tagjai, a legfelsőbb bíróság bírái, a legfőbb ügyészség ügyészei, az ítélőtáblák és a katonai ítélőtáblák bírái, a katonai ügyészek és az alkotmánybírók által elkövetett törvénytelenségek kivizsgálása fog tartozni.”

Az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség felszámolása nézeteltéréseket okozott mind a közszférában, mind a parlamentben. Éppen ezért az RMDSZ, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) által alkotott koalíció úgy vállalta ezt a lépést, hogy a jelenlegi formában lévő tervezet minden tekintetben megfeleljen az igazságszolgáltatás hatékony működése követelményeinek. Az ügyészség felszámolása az Európai Bizottság Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmusának javaslatában is szerepel, amelytől az ország schengeni csatlakozása is függ. Ugyanakkor a Velencei Bizottság javaslata szerint az ügyészséggel kapcsolatos döntéseket az igazságügyi rendszer kell hogy támogassa. A mai formában levő törvénytervezetet a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács támogatta” – tette hozzá Császár Károly Maros megyei szenátor, a szenátus jogi bizottságának tagja.

„Az RMDSZ álláspontja az volt, hogy nem szabad visszatérni a 2018 előtti időszakra, hiszen számtalan visszaélés történt a rendszeren belül, és az igazságszolgáltatásban súlyos rendellenességek voltak. Fontos, hogy az ügyész független legyen, semmiféle nyomásnak ne legyen kitéve, és a bírónak, aki meghozza a döntést az adófizető polgár esetében, teljes mértékben szabadkeze legyen” – mutatott rá Csoma Botond Kolozs megyei parlamenti képviselő, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.

kapcsolódó

Hírlevél