Hatékonyabban használhatják az energiakártyákat a jogosultak

Hatékonyabban használhatják az energiakártyákat a jogosultak

„Az infláció és az energiaválság miatt rengeteg család és kisjövedelmű állampolgár került nehéz helyzetbe, ezért az RMDSZ olyan intézkedéseket hoz, amelyekkel a rászorulókon segítünk. A fűtésszezon nagyon sok embernek jelent nehézséget, ezért idén  a fűtés- és energiaszámlákra költhető 1400 lejes támogatással is segítjük őket. A kártyákat február elsejétől kézbesítették a jogosultaknak” – mutatott rá Turos Lóránd Szatmár megyei szenátor, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a szavazást követően.

Antal Lóránt Hargita megyei szenátor, az Energiaügyi, Energetikai Infrastruktúra és Ásványi Erőforrások Bizottságának elnöke hangsúlyozta: „A piacon elszabaduló energiaárakat követően az RMDSZ javaslatára olyan intézkedéseket tett a kormány, amely a végső fogyasztókat segítette az energiaárak befagyasztásával és kompenzálásával. Mindemellett hangsúlyt fektettünk arra, hogy a rászoruló családoknak plusz támogatást nyújtsunk az energiakártyákkal, amelyet a számlák kifizetésére használhatnak. A rendszer megfelelő működése érdekében olyan módosításokra volt szükség, amellyel a támogatásra jogosultak fel tudják használni az összeget és nem történhet olyan, hogy ezt elveszítik. Februártól közel 4 millió ember számára sikerült támogatást nyújtani a Román Posta által kézbesített energiakártyákkal.”

Ennek értelmében:

  • A támogatás minden olyan 60 év fölötti nyugdíjasnak, rokkantnyugdíjasnak, súlyos vagy közepesen súlyos fogyatékkal élő személynek jár, akinek a jövedelme 2.000 lej alatti. A családtámogatási- és a szociális segélyben részesülő családok is jogosultak a kártyára. Azok, akik nem rendelkeznek romániai lakcímmel, nem kaphatnak kártyát. A háztartásban az egy főre eső nettó jövedelem nem haladhatja meg a 2000 lejt.
  • Azok, akik egynél több kategóriába tartoznak, csak egyszer kapják meg a támogatást. Ha egy háztartásban több jogosult lakik, a támogatás háztartásonként csak egyszer jár.
  • A támogatás összesen 1.400 lej és két részletben utalják ki, az elsőt februárban kapták meg a jogosultak, a másodikat szeptemberben fogják megkapni.
  • Az energiakártyával a tavalyi tartozást, elmaradást is ki lehet fizetni az energiaszolgáltató felé, feltéve, hogy 2022. február 1. utáni tartozásról van szó és a tartozásról szóló számla 2023. január 1. után lett kiállítva.
  • Bővítettük a tüzelőanyagok körét, amelyekre a támogatást lehet költeni. A gázpalack, tűzifa, fűtőolaj, fapellet mellett butángáz, fűrészpor, szén, brikett vagy egyéb folyékony és szilárd tüzelőanyagok vásárlására is fel lehet használni a támogatást.
  • Az eddigi szabályok szerint az energiakártya első 700 lejes részletét június 30-ig lehetett felhasználni, azonban az újonnan elfogadott módosítás szerint a támogatást 2023. december 27-ig bármikor fel lehet használni. 
  • Csak azoktól a cégektől lehet tűzifát vásárolni az energiakártyával, akik protokoll-szerződést kötöttek a Román Postával. Fizetni a Román Posta bármelyik épületében lehet, illetve azoknak, akiknek nincs lehetőségük elmenni a postára, a helyi postásnál vagy online is befizethetnek.

A szenátus plénuma megerősítette a jogszabályt, amely 2023 május 15-től van hatályban.

 

kapcsolódó

Hírlevél