Felhívás pedagógusok számára a Telesuli program megújítására!

Felhívás pedagógusok számára a Telesuli program megújítására!

A Telesuli program megújítása a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Oktatási Főosztályának és az Oktatási Minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinetjének közös célkitűzése. Ahhoz, hogy diákjaink oktatásának hatékony eszközévé váljon, az idei tanévtől 5–8 perces kreatív és játékos videók bemutatását kezdeményezzük érdekfeszítő, a tanulási kedvet ösztönző témákban. Ezek technikai felvételére, az elmúlt évekhez hasonlóan Kolozsváron és Marosvásárhelyen lesz lehetőség, melyet követően a román közszolgálati televízió adott műsor-idejében kerülhetnek bejátszásra, biztosítva a széles körű elérhetőséget. Emellett, az így elkészült anyagok egy általunk e céllal létrehozott platformon is korlátlan módon hozzáférhetőek lesznek diákok, tanárok és szülők számára, egyaránt.

E cél megvalósításához, olyan pedagógusok jelentkezését várjuk, akik részt vennének a fent leírtak szerinti tananyag-kiegészítő bemutatók elkészítésében, akiknek szívügye a magyar nyelvű közoktatás minőségének és eredményességének növelése, akik szívesen megosztanák szélesebb körben is új, kreatív oktatási módszereiket.

Arra kérjük az érdeklődőket, hogy a telesulirmdsz@gmail.com e-mail címre legkésőbb október 11. dátumig küldjenek egy 3-5 perces próba-videót, bármely tantárgyon belül választott témakörben, akár egy rövid tanítási órarészletről. További információkért keresse bizalommal a program koordinátorát, Horváth-Kovács Mátyást, a 0731748833-as telefonszámon, vagy Mihályfalvi Katalin oktatásért felelős ügyvezető alelnökünket a 0769675036-os telefonszámon.

Támogató együttműködésükben bízva várjuk jelentkezésüket!

kapcsolódó

Hírlevél