Csoma Botond: nem az orosz állampolgárok felelősek az ukrajnai háború miatt

Csoma Botond: nem az orosz állampolgárok felelősek az ukrajnai háború miatt

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének e havi plenárisa előtt ülésezett az Európai Néppárt frakcióülése. Öröm volt látni, hogy az Európai Néppárt frakciója különbséget tesz és nem általánosít, nem feketít be egy egész nemzetet azért, mert vezetői háborút indítottak Ukrajna ellen. Ma a frakcióülésen meghallgattuk az orosz civil társadalom képviselőit, akik arról számoltak be, hogy a háború kitörése előtt 400 politikai foglyot tartottak számon, a támadást követően pedig 16 ezer orosz állampolgárt börtönöztek be azért, mert részt vettek háborúellenes tüntetéseken Oroszországban és véleményt nyilvánítottak. Ki kell mondanunk, hogy nem az orosz állampolgárok felelősek az ukrajnai háború miatt, hanem azok a politikai vezetők, akiknek a hatalomvágya az emberéletek fölé emelkedik” – mutatott rá Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja a néppárti frakcióülést követően.

Csoma Botond rámutatott arra is, hogy az ellenzéki politikai vezetők zöme is börtönben van. „A mostani tragikus és nagyon szomorú történelmi időkben sem engedhetjük el az orosz állampolgárok kezét. Az Európa Tanácsnak kötelessége a továbbiakban is támogatni az oroszországi emberjogvédő, demokratikus, független civil társadalom képviselőit. Az ukrán-orosz háború nem szabad beárnyékolja racionalitásunkat, és ami a legfontosabb: nem szabad asszociálni a háborút az orosz néppel, kultúrával. Az orosz kultúra elleni bojkott nem más, mint a cancel culture egy másik formája. Ne felejtsük el, hogy az orosz irodalom, zene vagy akár a képzőművészet legfontosabb alkotásai épp a mindenkori orosz hatalommal szembeni ellenállásként születtek."

kapcsolódó

Hírlevél