Brendus Réka ünnepi beszéde a 14. Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjátadó Gálán

Tisztelt Elnök úr, egyházi és világi elöljárók! Tisztelt ünneplők, tisztelt díjazottak!

Mostanában a politikai csatározások sajnálatos módon újra megpróbálják eltorzítani a nemzet egységének, az egységes magyar nemzetnek valós és lényeges tartalmát. Nem tehetünk, nem mi tehetünk róla, hogy az elmúlt bő másfél évtizedben a valós és lényeges tartalommal feltöltött nemzeti egységet több oldalról is támadások, megosztási kísérletek érik. Mielőtt bárki kérdően nézne rám: ez nem politikai eszmefuttatás bevezető gondolata kíván lenni.

Mert jöjjenek bármilyen csatározások, érjenek bármilyen megosztási kísérletek, egyetlen dolgot soha nem lehet darabjaira törni – és ez a magyar kultúra. A magyar kultúra egysége létezett az államalapítás óta, létezett elnyomások, háborúk, birodalmi törekvések alatt, és ebben az egységben létezik a fejünk fölött tologatott határoktól függetlenül is. Semmilyen politikai környezet, semmilyen országhatár nem képes éket verni a magyar kultúra egységébe, hisz szerte a világon ugyanazokat a magyar írókat és költőket olvassuk, ugyanazokat a magyar színészeket ünnepeljük, ugyanazokat a magyar képzőművészeket csodáljuk – és az első kérdés soha nem az, hogy ki hová valósi.

E perspektívából Kós Károly ugyanannyira egyetemes, mint amennyire erdélyi vagy sztánai – vagy Grendel Lajos ugyanannyira egyetemes, mint amennyire felvidéki vagy lévai. Ebben az egyetemességben ma, itt Kolozsváron – mint minden évben e napon – az erdélyiség kapja a hangsúlyt.

Erdélyiség, mely valójában csak regionális büszkeség, amire el szoktuk mondani, hogy a „miénk”. De a miénk kolozsváriként, aradiként, dicsőszentmártoniként, erdélyiként, vagy csak úgy, magyarként is.

Ma a négy díjazott által sokminden és sokmindenki van itt velünk: Don Sanché, Ottó, Leonce és a mantuai herceg, szösszenetek és prózaversek, templomablakok, festett üveg, plakátok vagy akár könyvillusztrációk, Doina Ruști vagy Franz Hodjak. A világ sok szeglete, története, hangja, nyelve, üzenete tolul egybe négy erdélyi magyar alkotó kínálatában, és így leszünk mi is mindennek részesei. Hidak és közvetítők ők nyelvek és kultúrák között, érzések és üzenetek között, történetek és történelmi hagyatékok között. E hidak pedig mind itt futnak össze – az erdélyi magyar kortárs kultúra tágas mezején. Pataki Adorján, Borsodi L. László, Egri István és Szenkovics Enikő csak négy alkotó e tágas mezőn, ám az erdélyi magyar kortárs kultúra évről évre ontja magából az újabb és újabb kiválóságokat. Bizonyíték és egyben megnyugtató biztosíték is ez arra, hogy a múlt nagyjai mellett bőven lesz még, akiket díjazhassunk és a majdani irodalmi, zenei, művészeti tankönyvekben viszontlássunk.

Általuk válik fontossá és értékessé az az üzenet, hogy a mai korok elektronikai kütyüi helyett – vagy legalább mellett – még mindig van és lesz, aki megvesz és elolvas egy könyvet, megcsodál egy képzőművészeti alkotást, vagy megtölti a színháztermeket. Ez valójában mindannyiunk közös célja, alkotóké és kultúrafogyasztóké egyaránt: felszínen és mindig előnyben tartani az emberi, valós, kreatív intelligenciát, mely csak egyedül képes emberi és valós érzéseket kiváltani és közvetíteni.

Legyünk büszkék – és nyilván büszkék is vagyunk – az erdélyi magyar kortárs kultúra erejére, a magyar kultúra megoszthatatlan egységére! Tegyünk azért, hogy ez az erő és egység újratermelje önmagát a következő évtizedekben és évszázadokban is. Nyilván ehhez nem pusztán alkotó és fogyasztó szükséges, hanem olyan társadalmi közeg is, amelyben az alkotó alkothat, a fogyasztó pedig könnyűszerrel hozzáférhet az alkotáshoz.

Gratulálok a díjazottaknak, és kívánom, hogy ne csupán ma, hanem az év minden napján éljük, érezzük a magyar kultúrát!