Markó Béla beszéde az RMDSZ 12. Kongresszusán

2015.04.17. | 12. Kongresszus
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Markó Béla beszéde az RMDSZ 12. Kongresszusán

Fotó: Banga Előd Ernő

Tisztelt meghívottak!Tisztelt küldöttek!

Ezelőtt huszonöt esztendővel, 1990 áprilisában már javában készültünk a Ceaușescu diktatúra bukása utáni első parlamenti választásokra. Országszerte szenátor- és képviselőjelölteket állított az RMDSZ is, bár nem volt könnyű, néhol már-már lasszóval kellett fogni az embereket, mert akkor még nem lehetett tudni, mi vár ránk, nem mindenki vállalkozott szívesen egy tartós bukaresti feladatra. Aztán kénytelen-kelletlen beletanultunk a politikába, és nap mint nap megbizonyosodhattunk, hogy egyelőre Bukarestben dől el az is, mi lesz Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen vagy Szatmárnémetiben. Még ma is így van ez, annak ellenére, hogy azóta sokat erősödtek az önkormányzatok, nem kis részben a mi munkánk nyomán is. Mégis az az érzésem, ismét nem lehet tudni, mi vár arra, aki szenátorságot vagy képviselőséget vállal, és eljutottunk oda, hogy megint nehéz lesz meggyőzni az alkalmas embereket, jelöltessék magukat. Romániában recseg-ropog a parlament, gyakorlatilag elveszítette a tekintélyét, minden közvéleménykutatás azt mutatja, hogy a társadalom nem bízik abban az intézményben, amely bármilyen demokratikus berendezkedés alapja. Hogyan lehet elérni, hogy betartsák a törvényeket egy olyan országban, ahol lassan senki sem hisz a parlamentben? Nem sorolom ennek az okait, mindenki tudja.


Románia végül is, úgy tűnik, a gazdasági válságból fokozatosan kilábal. Ezzel szemben egyre mélyülő politikai válságban vagyunk. Első hallásra nem örültem annak, hogy kongresszusunk mottójául az újratervezést jelölték meg a szervezők, hiszen tetszetős ez a GPS-példa, de aki használt már műholdas navigációt, arra is emlékszik, hogy akkor jelenti be a kis szerkentyű az újratervezést, ha utat tévesztünk, esetleg elszáguldunk a letérő mellett, vagy nem vesszük észre a feljáratot. Márpedig az RMDSZ szerintem nem tévesztett utat. Viszont a romániai demokrácia igen. És ez sokkal súlyosabb, ezért van tényleg szükség a célok és eszközök újragondolására.

Mi a parlamenti utat választottuk 1990 áprilisában. Mögöttünk volt már Marosvásárhely szörnyű márciusa, örök mementóként, és előttünk volt még  a júniusi bányászjárás, amikor akárcsak Marosvásárhelyen a félrevezetett görgényvölgyiek a magyarokat, a feltüzelt bányászok megpróbálták megfélemlíteni a valós többpártrendszerben reménykedő ellenzékieket. És hány meg hány nehézség várt még ránk a választott úton! Haladtunk mégis előre, nem változtattuk meg a döntésünket, hogy nem az utcán, hanem a parlamentben kell kivívni az etnikai egyenjogúságot is, és sikerült ezáltal sok mindent megvalósítanunk, sorolhatnám: anyanyelvű oktatás és nyilvános nyelvhasználat, az elkobzott javak visszaszolgáltatása, jelentős önkormányzati jogok. Nagyjából rendben vannak a dolgok, mondhatnánk elégedetten, és ami még nincsen rendben, megoldjuk ezután. Néhány éve még én is így gondoltam volna. Ma már nem. Akár Bukarestre, akár Budapestre figyelek, akár Kijev vagy Moszkva felé nézek, azt kell látnom, hogy látszólag különböző okokból, de mindenütt halmozódnak a feszültségek körülöttünk.

Nemrég Párizsban kart karba öltve milliós tömeg élén tüntettek Európa államfői és miniszterelnökei, de más kontinensekről is ott volt több politikai vezető. A Charlie Hebdo című élclap szerkesztőségében elkövetett mészárlás ellen tiltakoztak, a toleranciáért szálltak síkra mindannyian. Mintha azt üzenték volna a résztvevők, hogy mi itt Európában tudjuk, mi a tolerancia, tudjuk, hogyan kell békésen együttélniük a különböző kultúráknak, nyelveknek, vallásoknak, meggyőződéseknek. Sajnos, ez nem igaz. Sajnos, Európa sem tudja még mindig a választ az ukrán-orosz konfliktusra vagy a bevándorlók kérdésére, sőt, a mi gondjainkra sem. A korrupcióellenes küzdelem fontos prioritás mindig, mindenhol. De miért nem prioritás mindaz, ami 1990 márciusában Marosvásárhelyen, rá néhány évvel Jugoszláviában, aztán most Ukrajnában, más-más mértékben, de hasonló okokból véres konfliktushoz  vezetett? Románok és magyarok közös esélyeit teszik kockára most is, akik eltűrik, esetleg bátorítják a magyar nyelvhasználat törvényellenes visszaszorítását, a nemzeti szimbólumok használatának törvényellenes tiltását, az anyanyelvű felsőoktatás törvényellenes korlátozását, például a marosvásárhelyi MOGYE-n.

Igen, ma Romániában válságban vannak a politikai intézmények, és csakis a különböző hatalmi ágak együttműködésével, mi több, össztársadalmi szolidaritással lehet ezt a helyzetet megoldani, a demokráciába vetett bizalmat visszaállítani. Huszonöt évvel a rendszerváltás után  ugyanis éppen ez a bizalom rendült meg a társadalomban, csodára várnak sokan, és  az ilyen csodavárás könnyen lehet egy autoritárius  rezsim előszobája vagy várószobája, hogy stílszerű legyek. A demokrácia az a rendszer, hölgyeim és uraim, amelyben sem a másodpilóta, sem a kapitány, sem más nem maradhat egyedül a pilótafülkében, és nem vezetheti neki a gépet az Alpoknak, vagy legalábbis jóval kisebb ennek az esélye.

Egykori döntésünk, hogy politikai eszközökkel kívánunk helyzetünkön változtatni, máig érvényes. Az elmúlt négy év azzal telt el, hogy nem engedtük ezt az eszközt kiütni a kezünkből, nem engedtük, hogy velünk szemben erőszakot alkalmazzanak. Azt kérdezhetné valaki: miféle erőszakról beszélek? Hát micsoda a teljesen jogosan használt szimbólumok betiltása, a zászlók leszedetése, a himnuszéneklők elhallgattatása, ha nem erőszak? Micsoda a már visszaszolgáltatott egyházi javak újraállamosítása, ha nem erőszak? Micsoda a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen az oktatási törvény rendelkezéseinek lábbal tiprása, ha nem erőszak? 1990-ben sem az alkotmány, sem a törvény nem állt mellettünk. Ma az alkotmány is, a törvény is  mellettünk van, mert megváltoztattuk ezeket, de erre fel nap mint nap megszegik velünk szemben az alkotmányt is, a törvényeket is. Brüsszel miért nem emeli fel ez ellen is a szavát? Washington miért nem szól egy szót sem? Ne tudnák az egykor várva várt nyugati demokráciák, hogy az etnikumközi viszonyok rendezése nélkül nincs stabilitás, és ha túl sok mindent söprünk a szőnyeg alá, nem csak bűzleni fog, hanem előbb-utóbb orra bukunk benne mindannyian? Az RMDSZ szövetségi elnökének nem volt könnyű dolga négyéves mandátuma alatt. Be kellett bizonyítania, hogy járható a parlamenti út, miközben mások éppen az ellenkezőjét próbálták bebizonyítani. Fordított világ volt nálunk ezekben az években: a prefektusok, a törvényesség felügyelői szegték meg sokszor a törvényt, számos példát hozhatnék fel erre. Ha egy országban a meglévő törvényeket nem alkalmazzák, ott nagy baj van. Ilyen körülmények között kellett a szövetség elnökének, az RMDSZ más vezetőinek nemet mondani alkotmánysértésre, törvénysértésre, mindenféle erőszakra, és úgy vélem, hogy ezt minden alkalommal megtették. Megakadályozták kivívott jogaink visszavételét, működő intézményeink lerombolását. Viszont ennyi nem elég, hiszen csak félúton vagyunk. Túl hamar felejtették el a románok közül is sokan, hogy együtt vittük be Romániát a NATO-ba és az Európai Unióba, nélkülünk minden másképpen történt volna. Mint ahogy ezután is nagy szükség lesz az RMDSZ-re, talán még nagyobb, mint eddig. Ismét magunk mellé kell állítanunk azokat, akik megcsömöröltek a politikától, és közösen tényleg újra kell terveznünk ezt az országot, mert ez a mi szülőföldünk is. A választási rendszert, a parlamentet, a kormányt, az igazságszolgáltatást, az önkormányzatokat, az oktatásügyet, az egészségügyet, mindent meg kell reformálni. És folytatni kell a küzdelmet a nyelvi, kulturális, etnikai egyenjogúságért. Mert nem igaz, hogy nincs magyar kérdés Romániában, hölgyeim és uraim. Van magyar kérdés, van etnikai kérdés, de ha mi egységesek maradunk, és ha a román többség képviselői sem a konfrontációt, hanem a párbeszédet választják, akkor együtt megtaláljuk a megoldást, legyen szó az egész társadalom demokratizálódásáról vagy a mi sajátos kérdéseinkről, a magyar orvosképzésről, a magyar himnuszról vagy akár az autonómia különböző formáiról.

Tisztelt Kongresszus!
2016-ban ismét választások lesznek Romániában. Azt hiszem, nem csak nekünk, hanem az egész országnak jobb, ha ott lesz az RMDSZ is a műszerfal előtt, a képzeletbeli pilótafülkében.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.