A 25 évről szóló dokumentumfilmet is bemutatják a 12. RMDSZ Kongresszuson

2015.04.14. | 12. Kongresszus
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


A 25 évről szóló dokumentumfilmet is bemutatják a 12. RMDSZ Kongresszuson

Kolozsváron, április 17–18-án zajlik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 12. Kongresszusa. A több mint ezerfős rendezvényen a kongresszusi küldöttek szövetségi elnököt választanak, és módosítják az alapszabályzatot és a programot.

„A hétvégi kongresszuson vetítjük le először az RMDSZ – 25 éve együtt dokumentumfilmet, amely a Szövetég negyedszázados történelmét eleveníti fel, olyan megszólalók segítségével, akik érdekvédelmi munkánk meghatározó szereplői. A Csibi László rendezésében készült filmben Kelemen Hunor, Markó Béla, Takács Csaba nyilatkozatai mellett Kántor Lajos, Varga Gábor, Tokay György, Csiha Tamás, Béres András, Varga Attila, Márton Árpád, Hajdú Gábor, Nagy Benedek interjúk hangzanak el, archív felvételek idézik meg a kezdeteket, a Szövetség megalakulásának pillanatait, a Fekete Márciust, valamint az első parlamenti és kormányzati éveket” – számolt be a rendezvény programjáról Kovács Péter kongresszusi biztos, aki elmondta, az Újratervezés Kongresszusának tartalmi tétje van, az RMDSZ politizálásának megújulása a tét.

 

A kongresszusi biztos tájékoztatója szerint az eseményen kerül bemutatásra az a majd 7 ezer dokumentumból álló kiadvány is, amely a Szövetség 22 évéből kereshető formában összegzi a híreket, RMDSZ Közlönyöket és Tájékoztatókat. „A katalógus elérhető lesz honlapunkon, valamint megkapja minden kongresszusi résztvevő is DVD-formájában” – fejtette ki Kovács Péter.

 

Fontos tudnivaló a sajtó számára, hogy a rendezvényen csak akkreditációval rendelkező újságírók vehetnek részt. Az RMDSZ honlapján továbbra is lehet online akkreditálni a www.rmdsz.ro/press címen holnapig, 2015. április 15-ig. Amennyiben a sajtó képviselői élő közvetítéshez szükséges mini stúdiót kívánnak felállítani a helyszínen vagy egyéb technikai igényük van a rendezvény kapcsán, jelezzék ezt is ezen az online-felületen.

 

A kongresszus tervezett programja a következő:

 

Péntek, április 17.

 

11.00 – 13.30 meghívottak köszöntője

13.30 – 14.00 szövetségi elnök beszámolója

14.00 – 15.00 az RMDSZ országos testületi vezetőinek felszólalása

15.00 – 17.30 politikai vita

17.30 az elnöki beszámoló elfogadása

17.30 – 18.00 szövetségi elnökjelölt politikai programjának ismertetése

18.00 – 18.45 titkos szavazás

18.45 – 19.45 alapszabályzat-módosítás

19.45 – a szavazás eredményének kihirdetése

20.00 az első napi munkálatok zárása

 

Szombat, április 18.

 

9.00 – 10.00 RMDSZ – 25 éve együtt című dokumentumfilm vetítése

10.00 – 10.30 25 éves az RMDSZ – Ezüsttulipán-díjátadás az RMDSZ jelenlegi és egykori országos testületi vezetőinek

10.30 – 10.45 programmódosítás

10.45 – 11.30 kongresszusi dokumentumok bemutatása és elfogadása

12.00 a Kongresszus munkálatainak zárása

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.