Tovább építik a határon átívelő kapcsolatokat a történelmi Bánságban

Tovább építik a határon átívelő kapcsolatokat a történelmi Bánságban

Második alkalommal találkoztak a szerbiai és a romániai Bánság magyar közösségeinek képviselői vasárnap, augusztus 4-én a szerbiai Csóka községhez tartozó Hódegyházán. A falunapok keretén belül szervezett megbeszélésen közel húsz település képviseltette magát. A házigazda szerepét ezúttal Balázs Ferenc, Csóka község polgármestere és Nagy Emil, a hódegyházi helyi közösség elnöke látta el, míg Temes megyei RMDSZ képviseletében a találkozón részt vett Molnár Zsolt parlamenti képviselő és Marossy Zoltán, a program ötletgazdája, valamint jelen volt Tanács Gábor, a magyarországi Bordány község polgármestere.

A Temes megyei RMDSZ által kezdeményezett program keretén belül először júniusban, a Temes megyei Buziásfürdőn találkoztak a román-szerb határ két oldalán levő bánsági magyar közösségek képviselői. A kapcsolat létrehozása után a második találkozó hangsúlyosan a testvér-települési párok kialakításáról, valamint a közös programok tartalmi és formai részeiről szólt. A két találkozó közötti előrelépésekről és fejleményekről Marossy Zoltán, volt kormányfelügyelő tájékoztatta a résztvevőket, majd a jelen levő települések beszámoltak a közösen kialakított elképzelésekről és vázolták együttműködéseik tervezett lépéseit.

A megbeszélésen Molnár Zsolt parlamenti képviselő a kezdeményezés jelentőségét méltatta és ismételten felhívta a figyelmet az Európai Unió adta lehetőségekre: „meg kell ismernünk a modern Európa játékszabályait és ezek mentén kell kialakítanunk a határon átívelő magyar-magyar kapcsolatokat.” A képviselő hozzátette, hogy magyar összefogás által hárompólusú kapcsolatokat is ki lehet alakítani, melyek tovább mélyítenék a magyar összetartozást és identitást a régióban. Ilyen például a Bordány-Csóka-Detta hármas testvér-települési kapcsolat, amely több éve működik. Molnár ugyanakkor arra tett javaslatot, hogy a következő találkozón már a közös ötletek kivitelezéséről, valamint a szükséges finanszírozási források feltárásáról tanácskozzanak a felek.

kapcsolódó

Hírlevél