Erdélyi Politikai Iskola: 19 résztvevővel indult a második évfolyam Fotó: Fotó: Bethlendi Tamás

Erdélyi Politikai Iskola: 19 résztvevővel indult a második évfolyam

Gyakorlati politikai ismeretek, intézmények és pártok működésének bemutatása, készségfejlesztő képzések, erdélyi közéleti problémákra reflektáló interaktív programok – így foglalható össze az RMDSZ, a MIÉRT és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) partnerségében immár második alkalommal megszervezett Erdélyi Politikai Iskola (EPI). A képzéssorozat helyszínei között Kolozsvár mellett Bukarest és Budapest is szerepel, a 18-35 év közötti tanulók Erdély különböző szegletéből érkeztek. Az első képzéshétvégét a kolozsvári Valásszabadság Házában tartják.

Az EPI megnyitóján a generációváltás köré fűzte gondolatait Horváth Anna, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, aki szerint erről több szó esett, mint ahányszor valóban sor került rá az elmúlt közel három évtizedben. „A generációváltás nem lehet egy önmagáért való cél, csak akkor van értelme, ha úgy tud újat és jót hozni, hogy egyrészt biztosítja a folytonosságot, másrészt, ha olyan hozzáadott értéket teremt, ami pótolja az előző generációk hiányosságait. Örülök, hogy lesznek háttérbeszélgetések azokkal a jelenlegi politikai generációt alkotó személyiségekkel, akik megismertethetik veletek a lassan három évtizedes múltat: a kezdeteket. Közhelyszerű, de nagy igazság, hogy nem lehet eligazodni a jelenben, sem jövőt építeni anélkül, hogy ne ismernétek a kezdeteket” – mutatott rá, majd azt kívánta a fiataloknak, hogy a tudás, amelyet elsajátítanak az Erdélyi Politikai Iskolában, jelentsen aranyfedezetet számukra munkájuk során.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese azt próbálta kideríteni, miért hívták meg másodjára is az Erdélyi Politikai Iskolába. „Egy dologra tudok gondolni: a 21. században, 2O18-ban „leakasztani” egy Orbán Balázst Erdélyben, az nagy fegyvertény. Ugyan, nem én vagyok a legnagyobb székely, a székelyek barátja vagyok és büszkén viselem ezt a nevet. Az Orbán Balázsság egy nagyon jó PR a rendezvénysorozatnak” – viccelődött, majd arról beszélt, miért jött létre a képzéssorozat. „A nemzetpolitikának van egy olyan lába is, ami a politikáról való egységes gondolkodást jelenti, és ebből az is következik, hogy a politikának visszaadjuk a méltóságát, hiszen a közélettel, közösséggel foglalkozni, elvekért kiállni és a világot jó irányba tolni, nem egy degradáló dolog” – magyarázta.

Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke meggyőződésének adott hangot, miszerint az Erdélyi Politikai Iskola végzősei közül fognak kikerülni a következő évtizedek RMDSZ-es vezetői. „Hiszem, hogy a MIÉRT-nek küldetése folyamatosan megújítani az erdélyi politikai elitet. Ez a rendezvény ilyen szempontból is hiánypótló Erdélyben, és igény van erre az RMDSZ részéről is, ezért partnerei a rendezvénynek. De igény van rá a fiatalok részéről is, hiszen tavalyhoz képest idén mintegy 60-an jelentkeztek a képzésre” – mutatott rá.

Az Erdélyi Politikai Iskola egyik alapítója Geréd Imre bevallotta, bár nehezen indult, megszolgálta a bizalmat a program. „Sikernek érzem, hogy nem ismerlek titeket: jó, hogy az EPI külső érdeklődőknek is lehetőséget ad. Nekünk az élet adta, hogy politikára vállalkozzunk, de akkor is azok kerültek a közéletbe, akikben több ambíció, vezetői képesség és áldozatkészség volt. Ez ma sincs másként, látni fogjátok, hogy a közösségvezetés nem egy könnyű feladat, nem csak elismeréssel és jóval jár, hanem rengeteg áldozatot is követel, de megéri” – bátorította a résztvevőket.

A Mathias Corvinus Collegium ügyvezető igazgatója, Szalai Zoltán azt köszönte meg a fiataloknak, hogy a képzés mellett döntöttek. „Fontos, hogy egyáltalán itt vagytok. Ez az, ami igazán nagy különbséget tesz az emberek között, hiszen lehetnétek a barátaitokkal, moziban, pihenhetnétek, de ti itt vagytok, hogy tanuljatok, ismerkedjetek. Ez hatványozottan megtérül majd a politikában és az életben is”.

Az Erdélyi Politikai Iskola egy összesen négy hétvégéből álló képzéssorozat, a következő tréningre november 30. és december 2. között kerül sor, Budapesten.

kapcsolódó

Hírlevél