Biró Rozália: a közép-kelet európai tagállamokat is egyenlő partnerként kell kezelni az Unióban

Biró Rozália: a közép-kelet európai tagállamokat is egyenlő partnerként kell kezelni az Unióban

Biró Rozália-Ibolya, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke Michèle Ramistot, a Francia Köztársaság bukaresti nagykövetét fogadta kedden, június 19-én. A tárgyaló felek a két ország közötti kiváló kapcsolatot elemezték, és konkretizálták a Románia és Franciaország közötti parlamenti és más területen folytatott együttműködés megerősítésének lehetőségeit. A beszélgetésen szó esett Románia soros, EU Tanácsának elnökségéről, a nők és férfiak egyenjogúságáról, illetve az Isztambuli Keretegyezmény gyakorlatba ültetéséről.

Biró Rozália az EU-elnökség kapcsán beszámolt Románia prioritásairól, hangsúlyozta, hogy az Uniónak valamennyi fontos ügyben stabil partnerségekre van szüksége, ami állandó és kiegyensúlyozott párbeszédet kíván a tagállamok között, függetlenül azok méretétől, illetve nyugati vagy keleti földrajzi elhelyezkedésétől. Az RMDSZ politikusa a beszélgetésen hangsúlyozta, hogy nem szabad fontos és kevésbé fontos EU-s tagállamokról beszélni: „a közép-kelet európai tagállamokat is egyenlő partnerként kell kezelni az Unióban, és a nemzeti identitás védelmének biztosítása céljából a legfelsőbb szintű állami vezetők fellépésére és érvelésére van szükség.

Michèle Ramis nagykövet a nagyszerű kétoldalú kapcsolatokról beszélt, ugyanakkor elégedetten nyilatkozott az elmúlt évi kulturális és gazdasági kapcsolatok fejlődéséről, valamint hangsúlyozta a stratégiai partnerség fontosságát is. A francia nagykövet elmondta, hogy országa támogatja Romániát az EU Tanács elnökségi feladatának ellátásában.

 

 

kapcsolódó

Hírlevél