Az életünkre befolyással bíró döntések nagy részét az EU intézményei hozzák Fotó: Fotó: Szőcs Lehel

Az életünkre befolyással bíró döntések nagy részét az EU intézményei hozzák

"Azért kell ott lennünk Brüsszelben, hogy a romániai kisebbségek helyzetéről mi magunk beszélhessünk Európában. Jogainkért, a magyar érdekekért csak mi, erdélyi magyarok tudunk kiállni” – mondta Sógor Csaba európai parlamenti képviselő gyimesfelsőloki és gyimesközéploki körútja során. Az RMDSZ újabb mandátumért induló EP-képviselője május elsején látogatott a gyimesekbe, ahol Rácz Árpád iskolaigazgató fogadta és vezette körbe.

Sógor Csaba elmondta: hét éve képviseli a romániai magyarokat az Európai Parlamentben és ez idő alatt fontosnak tartotta, hogy megismertesse Európával az erdélyi magyarok értékeit, múltját és jelenét, ennek a közösségnek az életét.  ,,Mindannyian tudjuk, hogy minél kevésbé ismerünk valamit, annál bizalmatlanabbak vagyunk vele kapcsolatban, annál nehezebben értjük meg azt, amit mondanak nekünk róla. Ma már kijelenthetjük, hogy a Romániában élő magyarokról hallottak és hallanak Európában, ismerik közösségünket és ismerik azokat a problémákat, amelyekkel küzdünk és amelyeken változtatni szeretnénk” – hangsúlyozta az EP-képviselő, aki egy csángó tarisznyával indult el erdélyi kampánykörútjára, amelybe szimbolikusan begyűjti azokat az értékeket, amelyekkel Európát gazdagítjuk. "Ebben a tarisznyában elférnek a hagyományaink, kulturális értékeink, de azok a gondok is, amelyekkel kisebbségi közösségként gyakran szembesülnünk kell" – hangsúlyozta Sógor Csaba. Hozzátette: Brüsszel messze van tőlünk, ugyanakkor sok tekintetben mégis közelebb, mint bármi más, hiszen az életünkre befolyással bíró döntések nagy részét ma már az Európai Unió intézményei hozzák meg. "Azok, akik a gazdasági életben tevékenykednek, pontosan tudják, hogy mit jelent számunkra az Európai Unió. Ott kell lennünk továbbra is Brüsszelben, mert ha nem vagyunk ott, nélkülünk fognak rólunk dönteni” – magyarázta Sógor Csaba, aki a gyimesieket a május 25-i választásokon való részvételre biztatta. 

kapcsolódó

Hírlevél