A FUEN elkötelezett támogatója az erdélyi és a felvidéki autonómiatörekvéseknek

A FUEN elkötelezett támogatója az erdélyi és a felvidéki autonómiatörekvéseknek

Az Európai Unióban működő kulturális és területi autonómiák legjobb gyakorlatainak alkalmazását, a régiók történelmi, kulturális, nyelvi, vallási és hagyományos értékeinek figyelembe vételét kéri Romániától és Szlovákiától az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN). Az európai kisebbségi ernyőszervezet erről a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a felvidéki Magyar Közösség Pártja és a Magyar Polgári Párt javaslatára Görögországban, szombaton, 2015. május 16-án tartott éves közgyűlésén fogadott el határozatot.

„Az európai őshonos kisebbségek európai megoldást sürgetnek, az erdélyi és felvidéki magyarok pedig az Európa más államaiban működő és sikeres autonómia-modellek hasznosítását kérik a maguk számára” – fogalmazott a határozati javaslat bemutatásakor Vincze Loránt, a FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára. Emlékeztetett arra, hogy a magyarok mindkét országban számtalan alkalommal kinyilvánították, saját ügyeinkről, saját magunk kívánnak dönteni.

 

A FUEN alelnöke hangsúlyozta: „nálunk jobban nem tudhatja sem a román, sem a szlovák kormány, sem más, hogy mire van szükségünk közösségeink megmaradása és megerősödése érdekében. A magyar közösség nem közbiztonsági kockázatot jelent, hanem államalkotó tényező, amely békében, párbeszéddel, politikai eszközökkel, de határozottan küzd egy olyan intézményrendszer felállításáért, amely a megszerzett jogainkat szavatolja, minőségi anyanyelvű oktatást biztosít, kulturális javakat állít elő, gazdaságilag és társadalmilag fejleszti a magyarlakta vidékeket. A FUEN ennek a törekvésnek partnere és elkötelezett támogatója” – összegzett Vincze Loránt.

 

Az egyhangúlag elfogadott határozat kéri a két ország kormányát: biztosítsák a szubszidiaritás, a regionalizmus, az önkormányzatiság elveinek alkalmazását, figyelembe véve a nyelvi, etnikai alapú diszkriminációmentesség elvét, megértéssel reagáljanak, ha a nemzeti kisebbségi csoportok nagyobb szabadságot igényelnek a saját ügyeik önálló intézésében, folytassanak párbeszédet a nemzeti kisebbségek képviselőivel az autonóm igazgatásra vonatkozó jogos igényeikről.

 

A FUEN kéri továbbá, hogy az ország közigazgatási-struktúrájának vagy bizonyos állami intézmények kialakítása során vegyék figyelembe a történelmi régiók kulturális, nyelvi, vallási és hagyományokban jelentkező értékét, fontolják meg és kövessék az Európában működő kulturális és területi autonómiák legjobb gyakorlatait, mint például a finnországi svédajkú közösségét, az olaszországi Dél-Tirol és a német-dán határvidék példáját és további kedvező megoldásokat.

 

A FUEN közgyűlése egyhangúlag döntött arról, hogy az RMDSZ meghívására Kolozsváron rendezi meg 2017-es kongresszusát.

 

A határozat elolvasható és letölthető ITT

kapcsolódó

Hírlevél