Új elnöke lett az RMDSZ nagybányai városi szervezetének

Új elnöke lett az RMDSZ nagybányai városi szervezetének

A május 16-án megtartott nagybányai tisztújításon 415 magyar járult az urnákhoz, akik megválasztották az elnököt és 13 választmányi tagot. A tisztújítás eredményeként 385 szavazattal Pintér Zsolt lett a nagybányai szervezet új elnöke.

A közvetlenül megválasztott tagok (az elért szavazatok sorrendjében): Bodor Ágota, Várady Enikő,  Henkel Zoltán, Mastan Eliza, Ruskál László, Bodor Fábián Orsolya, Moldován Balázs, Balogh Duna Jessica, Fekete Zoltán, Fodor József Pál, Petky Gyula, Molnár Róbert, Major Lajos.

A választmány 13 közvetlenül választott tagja kiegészül további 12 korporatív taggal, akiknek a mandátumát a napokban véglegesítik. 

Az új elnök megköszönte a nagybányaiak bizalmát, majd elmondta, hogy széles körű felhatalmazást kaptak arra, hogy új erővel nekiálljanak a helyi szervezet gondjainak orvoslására. „Azt szeretnénk elérni, hogy ne csak a választmány, hanem a helyi magyar közösség is saját ügyének tekintse a közösségi érdekek védelmét. Fő célom egy barátságos, emberközeli, és széles támogatottságú, a mai igényekhez alakuló szervezet kiépítése. Be kell vonnunk a társadalom minden rétegét, meg kell szólítanunk mindenkit, akik eddig nem voltak jelen a szervezetben” – nyilatkozta Pintér Zsolt.

Pintér Zsolt 46 éves nagybányai tervezőgrafikus, cégvezető, a Főtér Fesztivál – Nagybányai Magyar Napok alapítója és 15 éven át igazgatója. Tanulmányait a Kolozsvári Képzőművészeti Egyetem Design szakán, és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Politikatudományok szakán végezte. 2020 óta nagybányai önkormányzati képviselő.

kapcsolódó

Hírlevél