Turisztikai stratégiát sürget az Európai Parlament

Turisztikai stratégiát sürget az Európai Parlament

A turizmus és a szállítmányozás két kiemelt ágazata az Európai Unió gazdaságának, éppen ezért a héten Brüsszelben ülésező Európai Parlament turizmusról és a szállítmányozásról szóló állásfoglalásában azt kéri, hogy európai szintű stratégiát dolgozzanak ki, uniós és tagállami szinten összehangolt megközelítésben.

Az EU most tette meg az első lépést az európai turisztikai stratégia kidolgozása érdekében. Összehangolt megközelítésre van szükség uniós szinten és a tagállamok szintjén is, hiszen olyan területről van szó, amely jelentős gazdaságunknak. Az Európai Parlament már az áprilisi, májusi vitákon azonnali intézkedést kért, ugyanis a turizmus a szállítási iparral együtt a koronavírus-járvány által leginkább sújtott ágazat. Egy turisztikai stratégiának pénzügyi forrásokkal is rendelkeznie kell, éppen ezért az EP most elfogadott állásfoglalásában nyomatékosít, hogy életbevágóan fontos külön költségvetési tételt biztosítani a turizmusnak az unió következő, 2021-2027 közötti időszakra szóló költségvetési keretéből” – magyarázta Winkler Gyula európai parlamenti képviselő írásbeli hozzászólásában.

Az RMDSZ EP-képviselője üdvözli az Európai Bizottság tájékoztatását a turizmus és szállítóipar kapcsán, kiemelve a koronavírus járvány okozta válság leküzdésére irányuló intézkedéscsomagot. „Meggyőződésem, hogy a sürgős beavatkozás mellett hosszú távú elképzelésre is szükség van” – hangsúlyozta Winkler Gyula, hozzátéve, hogy jelenleg 6,5 millió munkahely van veszélyben, ugyanakkor több tízezer KKV-ét fenyegeti a megszűnés veszélye. „A kritikus időszak még ezután kezdődik, a tagállamokkal együttműködve kell életbe léptetni a Bizottság által javasolt azonnali intézkedéseket, amelyek segíthetnek az idegenforgalom talpra állásában, megmentve számos vállalkozást és az általuk fenntartott munkahelyeket is” – mutatott rá a képviselő.

Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy jelenleg rendkívül fontos az országhatárok megnyitása és a tagállami szintű egészségügyi előírások összehangolása. Véleménye szerint a 2020-as turisztikai idény akkor menthető meg, ha sikerül visszanyerni teljes mértékben az európai turisták bizalmát. „Úgy az utasok, mint a fogyasztók jogainak betartása nagyon fontos, gondolok itt a már korábban megvásárolt turisztikai csomagokra, amelyek most kérdőjelessé váltak, az EU-nak a tagállamokkal közösen kell erőfeszítést tennie, hogy visszanyerjék a turisták bizalmát és újraindítsák az idegenforgalmat” – fogalmazott Winkler Gyula. Szerinte a pénzügyi nehézségek nem fognak sem rövid időn belül, sem középtávon eltűnni, ezért a 2021-2027 közötti időszakra szóló költségvetési keretből, illetve a „Next Generation EU” helyreállítási tervből is jelentős pénzügyi forrást kell biztosítani a turizmus és a szállítási ipar számára.

Az európai turizmus számára a válság leküzdése jó alkalmat teremthet, hogy valóságosan is belépjen a 21. századba, az EU két prioritását figyelembe véve: áttérni a fenntarthatóságra, valós modernizációt hajtva végre, ugyanakkor meg kell történnie a teljes digitális átállásnak is, amely új eszközöket nyújthat a turisták biztonsága, egészségügyi elvárásai terén és az utasforgalom kezeléséhez is” – emelte ki.

Az Európai Unióban a turizmus 22,6 millió munkahelyet biztosít, ami az összmunkahelyek számát tekintve több mint 11 százalékot tesz ki. 2019-ben a turizmus az EU konszolidált GDP-ének 9,5%-át adta. Az Európai Unió 2018-ban a világ legfontosabb turisztikai úti célja volt, 563 millió turistát fogadott a tagországokon kívülről, ezzel a globális turisztikai szektor jövedelmének 30 százalékát adta. Az európai idegenforgalmi kínálat az európai kulturális örökségre, a regionális, nyelvi és kulturális sokszínűségre épül, amely az európai életvitel fontos elemeit jelentik. Az európai turizmus 40 százaléka kulturális turizmus, a falu- és ökoturizmus, az egészség és gyógyturizmus feltörekvő ágazatok, amelyek Romániában is egyre nagyobb teret nyernek, számos új munkahelyet teremtve.

kapcsolódó

Hírlevél