Orvosolható problémákra világít rá az ozsdolai medveügy

Orvosolható problémákra világít rá az ozsdolai medveügy

 „A beavatkozási engedélyt egy barnamedvére bocsátottak ki, a végrehajtó személy pedig vadászengedéllyel és fegyverviselési engedéllyel is rendelkezett” – jelentette ki Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter május 11-ei  sajtótájékoztatóján, amelyen többek közt az ozsdolai medveügy vizsgálatának eredményeit ismertette. A miniszter hangsúlyozta: sem a minisztériumban, sem pedig más alárendelt intézményben nem találtak semmilyen feljegyzést Arthur nevű medvéről, és a szóban forgó példány nagy volt ugyan, de minden bizonnyal nem a legnagyobb. 

A miniszter elmondása szerint az Országos Környezetvédelmi Őrség, az Országos Környezetvédelmi Ügynökség és az Erdészeti Őrség is párhuzamosan vizsgálta az esetet.

„A beavatkozást 22 nappal a minisztériumi engedély kibocsátása után, március 13-án hajtották végre. A köztes három hétben a vadászegyesület folyamatosan megfigyelte az egyedet, és a jegyzőkönyv szerint a beavatkozási engedély dátumától számítva a medve 21 egymást követő estén, február 19. és március 11. között minden nap behatolt a településre. Ezalatt az idő alatt nem állították ki a vadászati engedélyt” – magyarázta Tánczos Barna. 

A miniszter továbbá arra is kitért, hogy az ozsdolai medveügy számos problémára világított rá. 

Elsőként azt említette, hogy a medvepopuláció összetételének pontos ismerete és GIS rendszerben történő megfigyelése hiányos, ahogyan a medvék által okozott károk és a medvetámadások helyszíneinek nyilvántartása is. 

„Erre megoldás lehet egy olyan alkalmazás, amelyben a magánszemélyek és az intézmények fényképeket, dokumentumokat tölthetnek fel a medvékkel kapcsolatos eseményekről (károk, támadások, útvonalak, intézményes megfigyelések stb.)” – vetette fel az ötletet a miniszter. 

Egy másik problémát már orvosoltak: „A kérelmezési engedély kibocsátásától számított 60 napról 15 napra csökkentettük a beavatkozás elvégzésének határidejét, ez a periódus külön kérésre 15 nappal meghosszabbítható. A beavatkozást kizárólag a kérelmezési engedélyt megkapó vadászegyesület személyzete hajthatja végre. Senki nem vehet részt a beavatkozáson, aki nem felel meg ennek a kritériumnak” – mutatott rá a bevezetett módosításokra Tánczos Barna.

A vadászegyesületek és a civil szervezetek közti örökös vita megszüntetésére a miniszter szerint az jelenthet megoldást, ha intézményesítik a vadászegyesületek, a civil szervezetek és a Természetvédelmi Területek Országos Ügynöksége közti párbeszédet. 

A miniszter továbbá kifejtette: az államnak anyagilag támogatnia kell a szigorúan védett fajok életterének őrzésével megbízott vadászegyesületeket, továbbá fedeznie kell a medvepopuláció megfigyelésének, egyes egyedek áthelyezésének és a beavatkozásoknak a költségeit, mert ezek az intézkedések az emberek életét és javaik épségét szolgálják. 

„Az ügyészségnek kell folytatnia az ügyben a további vizsgálatokat. A Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztériumnak az a feladata, hogy fenntartható módon irányítsa a vadgazdálkodást” – összegzett Tánczos Barna miniszter, aki azt is elárulta, hogy ezt a trófeát, amely a híresztelésekkel ellentétben jelenleg is a vadászegyesületnél van, a Posadai Vadászmúzeumban látná szívesen.

kapcsolódó

Hírlevél