Novák Eduárd: jó volt látni a háromszékiek kitartó munkájának eredményét

Novák Eduárd: jó volt látni a háromszékiek kitartó munkájának eredményét

Háromszéki vezetőkkel, az ifjúsági és sport egyesületek és klubok képviselőivel találkozott ma Novák Eduárd ifjúsági és sportminiszter Kovászna megyében tett látogatásán.

A miniszter a Sepsiszentgyörgyön működő sportklubok ésegyesületek vezetőivel a romániai sportstratégiáról, sponzortörvényről, támogatásokról egyeztetett a Sepsi Arénában. Elmondta, a sportstratégia elkészítése után a szponzortörvényen is változtatni akarnak, annak érdekében, hogy ez a jogszabály motiváló legyen, hogy a nagy cégek is támogathassák a helyi sportot. Továbbá szeretnénk elérni azt is, hogy minél több gyerek kezdjen el mozogni, egészségesebben élni, tudom, hogy ebben számíthatok a háromszékiekre, hiszen itt azt látom, rengeteg gyerekkel, fiatallal szerettetik meg a sportot” – összegezte a találkozót a miniszter.

A helyiek már a látogatás előtt is feladatot bíztak rá, azt kérték tőle, hogy a besenyői diáktábor a helyi önkormányzat tulajdonába kerüljön át. Ma jó híreket tudtam velük megosztani. A Sepsibesenyői tábor az egyetlen olyan háromszéki tábor, amely még mindig a minisztérium alá tartozik, azonban már elkezdtük azokat a procedúrákat, amelyek által a megyei önkormányzat kapja meg a tábort, így a létesítményt az ifjúság veheti át használatba, akár már április-május folyamán” – mondta el Novák.

Kézdivásárhelyen készülőben van egy helyi ifjúsági stratégia. „A háromszéki ifjúsági vezetők ma részleteket mutattak be a stratégiából, együtt ötleteltünk, egyeztettünk. A fiataloknak és a kézdivásárhelyieknek számos tervük van,  szeretnénekpéldául 300 km bicikliutat építeni, és egy új jégkorongcsapatot is létrehoznak, ebben szeretném őket támogatni”- részletezte Novák Eduárd.

Munkalátogatása során a miniszter Oltszemen Románia egyetlen nemzetközi versenyekre is alkalmas fogathajtó pályáját is meglátogatta. Biztosította a helyieket afelől, hogy a minisztérium és a Szövetség támogatni fogja a versenyeket, a szervezőket. „Háromszéken pezseg az élet! Ezt tapasztaltam a mai látogatáson. Számomra egy élmény volt látni a jól megszervezett, átgondolt, a fegyelmezett és a kitartó munka eredményét. Rengeteg feladatot is kaptam, aminek nagyon örülök, hiszen célom a helyi sport és ifjúsági élet támogatása” – nyilatkozta az RMDSZ-es miniszter.

kapcsolódó

Hírlevél