Kelemen Hunor: menjünk el voksolni, a szavazás biztonságos, semmiféle kockázata nincs Fotó: Biró Albin

Kelemen Hunor: menjünk el voksolni, a szavazás biztonságos, semmiféle kockázata nincs

Az RMDSZ elnöke vasárnap reggel szülőfalujában, Csíkkarcfalván a folytonosságra, az építkezésre és a fejlődésre szavazott. „Azért is szavaztam ugyanakkor, hogy legyen folytonosság Hargita megyében, és az életminőséghez szükséges feltételeket javítani tudjuk. Fontos, hogy közösségeinkben ezután is legyen rend. Szükségünk van erre, miközben az országban káosz uralkodik!” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök arra kéri a romániai magyar embereket, hogy éljenek szavazati jogukkal, menjenek el voksolni azzal a tudattal, hogy a szavazás biztonságos, ennek semmiféle kockázata nincs.

Kelemen Hunor rámutatott: az elmúlt években az romániai magyar emberek mindig akkor tudtak eredményeket elérni, amikor egységesek és szolidárisak voltak egymással. „Mutassunk egységet ma is, csak így vagyunk erősek! Ne dőljünk hátra, legyünk szolidárisak. Akkor is menjünk el voksolni, ha a magyar polgármesternek nincs kihívója településünkön, hiszen az egész megye sorsa múlhat most a szavazatunkon” – erősítette meg a vasárnapi választás tétjét Kelemen Hunor. 

kapcsolódó

Hírlevél