Cseke Attila: energiahatékony, környezetbarát lakásokat építünk fiataloknak, a tanügyben és egészségügyben dolgozóknak

Cseke Attila: energiahatékony, környezetbarát lakásokat építünk fiataloknak, a tanügyben és egészségügyben dolgozóknak

„Hétfőtől pályázhatnak az önkormányzatok arra a fejlesztési minisztérium által biztosított támogatásra, amelyből több mint 5.000 energiahatékony és környezetbarát lakást építünk fiataloknak, tanügyben és egészségügyben dolgozó személyeknek” – mondta el Cseke Attila fejlesztési miniszter. A beruházásra 370 millió eurót biztosít a helyreállítási alapból a szaktárca.

Felmértük, megkérdeztük, mit építsünk ahhoz, hogy a helyi közösségek, az emberek élete jobb legyen, rendezettebbé, környezetbaráttá alakítsuk településeinket. Nagyvárosokban az egyik legnagyobb gondot a lakhatás jelenti, ezért a fejlesztési minisztérium fiataloknak szánt lakásokat is épít a helyreállítási alapból. Olyan épületeket, amelyek kevés és megújuló forrásból származó energiát igényelnek, és okosan, takarékosan használják azt fel. Ezt jelenti az nZeb plusz épület” – nyilatkozta Cseke Attila.

 „Minden önkormányzat megtervezheti a saját épületét, vagy segítségként használhatja azt a tervet, amelyet a minisztérium bocsát rendelkezésre” – monda el a fejlesztési miniszter, majd hozzátette: a minisztérium tervében egy hat lakrészes épület szerepel  kétszobás, 65 négyzetméteres lakásokkal, az épület minden szabálynak megfelel, és rendelkezik a szükséges engedélyekkel. 

Az nZeb (Near-zero energy building) épületeket áramtermelés és melegvíz-előállítás céljából  napelemekkel látják el, hőszigetelik és hatékony nyílászárókat szerelnek rá. Hőpumpák segítségével meleg vizet vagy 10 Celsius fokos levegőt vonnak fel az altalajból, amelynek köszönhetően nyáron hűthető az épületet, télen pedig kevesebb energiával melegíthető fel szobahőmérsékletre. Az épületekben intelligens informatikai rendszerek működtetik majd a fűtést, klímát, világítást, a felszerelésnek köszönhetően a lakások fenntartási költsége kisebb lesz, ami a növekedő energiaárak tükrében fontos szempont – mutatott rá az RMDSZ-es miniszter. Az üvegházhatáshoz nem járulnak hozzá ezek az épületek, a környezetünket védjük meg ezáltal – zárta nyilatkozatát Cseke Attila.

kapcsolódó

Hírlevél