Az amerikai külügy kiemelten foglalkozik az úzvölgyi temetőgyalázással éves jelentésében

Az amerikai külügy kiemelten foglalkozik az úzvölgyi temetőgyalázással éves jelentésében

Az úzvölgyi temető ügyére is kitér az amerikai külügyminisztérium Romániára fókuszáló, vallásszabadságról szóló éves jelentése. A dokumentum rámutat arra, hogy a dormánfalvi polgármester román katonák tiszteletére állított emlékműveket a magyar katonák sírjai fölé, valamint sérelmezi az egyházi javak, ingatlanok visszaszolgáltatásának lassú ütemét is.

A jelentés tételesen említi a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaigénylésének bírósági úton való ellehetetlenítését, valamint a római katolikus, református és evangélikus-lutheránus egyházak restitúciós kérelmeinek elutasítását, különböző ürügyekre hivatkozva.

Az RMDSZ üdvözli, hogy az Amerikai Egyesült Államok kiemelten foglalkozik az úzvölgyi temető ügyével, és negatív példaként említi a dormánfalvi polgármester temetőgyalázását, a legionárius megnyilvánulásokat a temetőben. A Szövetség aggódva figyeli, hogy Romániában nem történt előrelépés a gyűlöletbeszéd visszaszorításában és az intolerancia leküzdésében, amely a többség és kisebbség, valamint a különböző felekezetek viszonyát illeti – hangsúlyozta Kelemen Hunor a dokumentum megjelenését követően.

Az RMDSZ tavaly több nemzetközi fórumon emelt szót a temetőgyalázásról, amelyről a szövetségi elnök személyesen tájékoztatta az amerikai külügyminisztérium egyik Romániába utazó képviselőjét is. Kelemen Hunor Matthew G. Boyse-nak, az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma közép-európai és holokausztügyekért felelős helyettes államtitkárának bemutatta a június 6-i vandalizmusról készült fotókat és videófelvételeket, rámutatva, hogy egy rendkívül kényes helyzetben miként viselkedik a többség az ország területén élő számottevő nemzeti közösséggel.

Románia és Magyarország hadisírgondozó hivatalai képviselőinek megkezdett közös munkáját folytatni kell. Bízunk abban, hogy olyan megoldás születik, amely megfelelőképpen rendezi az úzvölgyi temető ügyét – mondta el Kelemen Hunor. 

Az amerikai külügyminisztérium Romániára fókuszáló, vallásszabadságról szóló éves jelentése itt olvasható.

kapcsolódó

Hírlevél