Örökségünk Őrei

Épített örökségünk több, mint régi házak, kastélyok, romok összessége. Élő tanúja múltunknak, kultúránknak, mestertudásunknak. 

Szerte Erdélyben, de különösen a szórványvidékeken életbevágóan fontos az értékmegőrzés,  ennek tudatában indította útjára a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012-ben, a Szórvány Cselekvési Terv részét képező, elsősorban diákokat, iskolákat megcélzó Örökségünk Őrei - Fogadj örökbe egy műemléket programot.

A kezdeményezés célja a szórványban és interetnikus környezetben élő magyar közösségek identitástudatának megőrzése és fejlesztése, a közösségi élet helyszíneinek biztosítása, az összetartozás érzésének kialakítása és fenntartása, épített örökségünk védelme, ápolása által. Kiemelt cél ugyanakkor megértetni a kisiskolásokkal, a nagyobbakkal, de a pedagógusokkal, szülőkkel is, hogy a kultúra – amelynek az épített örökség is része – köt össze egy nemzetet, az ezekre való odafigyelésnek van igazán megtartó ereje. Akkor vagyunk biztonságban, ha épített örökségünket nem lerombolják, hanem műemlékeinket, templomainkat, kastélyainkat karbantartják, felújítják, ismerik és látogatják.

 

A program, közösségépítő szerepe mellett a diákok, fiatalok kitartását, egy közös ügy melletti elhivatottságát, kreativitását is fejleszti. Az örökbefogadó diákok csapatokat alkotnak, a program a csapatok közötti verseny formájában valósul meg. A csapatok ismertető, népszerűsítő tevékenységeket szerveznek, melyek célja az általuk örökbefogadott műemlékek köztudatba emelése, felhasználva a modern technika, a média, az internet nyújtotta lehetőségeket is.

 Az Örökségünk Őrei - Fogadj örökbe egy műemléket mozgalom szabályzata.  

 

 

Alapító okirat az Örökségünk őrei erdélyi hálózatának megalakulásáról.

 

 

Hírlevél