Ambrus Izabella

Ambrus Izabella: a közelgő centenárium margójára

2017.10.12. |
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Ambrus Izabella

Ambrus Izabella

Amburs Izabella, az RMDSZ Brassó megyei parlamenti képviselője.

Ambrus Izabella: a közelgő centenárium margójára

Amúgy nem a munkánk nehézsége, hanem a kiváltott reakciók mértéke vezetett arra a következtetésre, hogy teljesen mindegy mit javasolunk, mert a többség nem hajlandó érdemben tárgyalni velünk, jogainkról.

Parlamenti mandátumom legelején, még 2017 februárjában, kezdtem el a helyi közigazgatási törvény módosításain dolgozni, mindezt kisebbségi jogok bővítése és megfelelő ellenőrzése érdekében. Sok tennivaló volt, ám pár hetes közös munka után, személyesen büszke voltam az eredményre: sikerült az eddig tapasztalt hiányosságokat és kellemetlen tapasztalatok következtetéseit megfelelően törvénytervezetbe foglalni. Mindezt, természetesen minden Parlamentben jelenlevő párt is megkapta, hogy érdemben tudjuk majd megvitatni. És eljött az a pillanat is. Gondolom, emlékeznek a júniusban kitört magyarellenes lázra: amikor a TV egy hétfő este és következő napokban csak ezt szajkózta: „A magyar nyelv második hivatalos  nyelv!”, „A magyarok ismét túl sokat kérnek!”, „Nem adjuk Erdélyt!”. Pontosan emlékszem, hogy azon az este még hazafias indulók is szóltak. Pedig a párbeszéd megvolt, lehet, hogy akarat is lett volna, de a titkos magyarellenes gépezet gombnyomásra beindult. És ettől mindenki felkapta a fejét, minden magát igazvérű hazafinak valló személy kiállt és ítélkezett. Majd következett a csend. Ki-ki úgy döntött, hogy jobb most hátrálni, mással foglalkozni, majd lesz valahogy. Politikában nincs becsületszó. Ma még barát, még ha csak érdekéből is az, holnap már biztosan ellenség, ha az érdek úgy követeli, vagy egyszerűen közömbös.

És eljött az a pillanat is, amikor lehetőség volt érdemben vitázni kéréseinkről. Ne feledjük, a módosításokat már tavasszal megkapták, lett volna idő gondolkozni a cáfolatokon, ellenvéleményen, csak akarat nem volt erre. Egyáltalán ki vette mindezt komolyan? Úgy értem, rajtunk kívül?

Izgatott voltam, amikor megtudtam, hogy pontosan egy hete, egy kora reggel a jogi bizottságban fogjuk tárgyalni kéréseinket. Ismét felkészültünk jogi érvekkel, anyagokkal, én személyesen remélve, hogy érdemben tudunk beszélni jogos követeléseinkről. A bizottságban csend, néma csend. Semmi módosító javaslat, semmi vita: a többség egyszerűen úgy érezte, hogy nincs miről tárgyalni, alaptalan és jogtalan a kérésünk, nem érdemes sem időt, sem ideget erre fordítani, hanem VISSZAUTASITANI úgy, ahogy van!

A kisebbségek egyik képviselője kapta azt a megbízást, hogy jelképesen dörgölje az orrunk alá mindazt, amit jogvédőként számtalanszor hallottam: Románia példaértékű a kisebbségek jogainak biztosítása terén, mindent szabad, még énekelni és zászlót lobogtatni is, nem is tudják, mit akarunk mi, magyarok. Van itt oktatás, nyelvhasználat a közigazgatásban, nincs itt kérem semmi gond, egyedüli gond csak velünk van. Vajon mit is akarunk mi? Kinek? Mire is jó mindez?

Mikor kezet kellett emelni, azaz leszavazni jogos kéréseinket, zsigerből jött, lelkiismeretük szerint szavaztak le, visszautasítva minden párbeszédet. Nincs miről tárgyalni, legalábbis most, és szerintem ez még csak a kezdet. Egy nehéz év előtt állunk: már dagadnak az izmok, harc lesz. Tőlünk alázatot várnak, de a folytatás biztosan következik.  

 

Forrás: Brassói Lapok

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.