Cseke Attila

A hazai egészségügy nem tudja, melyik úton haladjon

2016.10.18. | Egészségügy
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


A hazai egészségügy nem tudja, melyik úton haladjon

Fotó: Fried Noémi Lujza

Ma a román egészségügy fejetlenül halad: teng-leng jobbra-balra, nem tudja, merre kell előre menni – nyilakozta a Maszolnak adott interjúban Cseke Attila. A 2009 és 2011 között az egészségügyi tárcát irányító RMDSZ-es képviselő a hazai egészségügy visszásságaira rámutató sorozatunkban felmerülő kérdésekre is reflektált. 

Nagyon megoszlik a lakosság véleménye a hazai egészségügyről: egyesek középkori körülményekről és agresszív, türelmetlen személyzetről, mások korszerű felszerelésről, valamint figyelmes orvosokról beszélnek. Hogyan látja ezt egy volt egészségügyi miniszter, milyen most a román egészségügy helyzete?
Felemás: vannak jól felszerelt kórházak, szakmailag és mentalitásban is nagyon jó orvosok, akik a betegek érdekében cselekszenek, ugyanakkor sajnos vannak olyan létesítmények, ahol az infrastruktúra kívánni valót hagy maga után, e mellett pedig mentalitásbeli probléma is adódik. Inkább azt látom gondnak, hogy ez elmúlt években nem látszott az az út, amelyen ebből a felemás helyzetből a román egészségügy kikerülhet. Nem látjuk, hogyan lehet az egészségügyben eluralkodott mentalitáson változtatni: habár nagyon sok az olyan szakember, aki ténylegesen a hippokráteszi eskü alapján cselekszik, tevékenységük és megítélésük is csorbát szenved azáltal, hogy mások – nem kevesen – szakmailag vagy mentalitásban nem felelnek meg a mai kor kívánalmainak és talán a hippokrateszi eskünek sem.

A határ menti településeken ma is divat magyarországi kórházakban gyógyulni. Indokolt-e ez még?
A román és a magyar egészségügyi rendszerek közötti különbség elsősorban mentalitásbeli, hozzáállásbeli. Gyakran halljuk azt, hogy Magyarországon mosolyognak az egészségügyben dolgozók a betegre, míg ezt itthon ritkán kapja meg egy páciens. Az is probléma, hogy Romániának nincs stratégiája arra, hogy akár egészségügyi szolgáltató lehessen a határ mentén. Ma már van európai direktíva arra, hogy a határon átnyúló egészségügyi szolgáltatásokat az országok között el lehessen számolni, így ez a folyamat visszafordítható is lehetne. Mi 2010-ben, mikor a minisztériumot vezettük, a négy határ menti megye esetében egy kiemelt jelentőségű infrastrukturális beruházásokat célzó programot kezdeményeztünk. Szatmár, Bihar, Arad és Temes megye kiemelt infrastrukturális finanszírozásban részesült abban a két évben, pontosan azért, mert ezekből a megyékből sokkal több beteg megy át Magyarországra, miközben a betegnek és a román egészségügynek is az első számú érdeke, hogy amit lehet, itthon oldjon meg. Sajnos az a program – aminek azért látszanak a nyomai – leállt, amikor az RMDSZ kikerült a kormányzásból. A következő döntéshozók már nem tartották szükségesnek a további fejlesztéseket. Mindezek elsősorban azért szükségesek, mert a betegeknek joguk van az itthoni, megfelelő szintű orvosi kezelésre. Ehhez egy jól kidolgozott stratégia és megfelelő fejlesztések kellenek, de egy mentalitásbeli váltás is – csak így tudjuk megállítani vagy akár megfordítani ezt a folyamatot.

Szinte mindenhol gondot jelent az orvosok elvándorlása. Lehet-e tenni ez ellen valamit? Székelyföldön például orvosi lakások biztosításával igyekeznek itthon tartani az egészségügyi szakembereket.
Fontos a megfelelő infrastruktúra, hiszen bármelyikünk jobban szeret korszerű körülmények között dolgozni, ahol nem málladoznak vagy éppen penészesek a falak. Ugyanilyen fontosak azok a megoldások is, amelyekkel az önkormányzatok próbálják segíteni az orvosokat: szolgálati lakás biztosítása vagy az orvosi rendelő rendbetétele. Mindezek mellett azonban a rezidensképzésben is tovább kell majd lépni, hogy az orvosok elvándorlását kezelni lehessen. A fizetések mellett súlyos gond, hogy a fiatal orvosok ma Romániában nem látnak szakmai perspektívát. Miután kikerül az egyetemről és a rezidensképzést is elvégzi, ügyes, okos, tanul, megvan a kellő energiája, ambíciója és munkakedve, látnia kell, hogy hol lesz öt-tíz vagy húsz év múlva. A mi orvosaink azonban azt látják, hogy bármennyire igyekeznek, tanulnak, bármennyire jók, van egy határ, egy fal, ahonnan nincs tovább. Nyugat-Európában ez nem így működik. Ott, ha megvan a megfelelő szakképesítésed, ambíciód és törekedsz is, folyamatosan haladhatsz előre.
Romániának sokkal keményebben kellene fellépnie az orvosok elvándorlása ellen. Az orvosképzésről az Európai Unióban is nagyon komoly vitát kellene folytatni: az uniónak ugyan az egyik alapelve a szabad munkaerő-vándorlás, az azonban nincs rendjén, hogy a kelet-európai országok folyamatosan más államoknak képezzék az orvosokat. Azt sem természetes, hogy a nyugat-európai országok egészségügyi minisztériumai cégeket szerződtetnek arra, hogy eljöjjenek a kelet-európai országokba és elvigyék az orvosokat. Az egységes európai stratégia hiánya vezethet oda, hogy Nyugat-Európa megoldja a szakemberhiányt, és Közép-Kelet-Európa lefedetlen maradt. Romániának ezt hangsúlyosan fel kellene vetni a különböző fórumokon.

A betegek elégedetlenségei mellett az orvosok is arra panaszkodnak, hogy agyonhajszoltak. Ezen hogy lehetne változtatni?
Az egészségügyben vannak szakterületek, ahol hiány van a szakemberekből. Ezt főleg a rezidensképzéssel lehet megoldani, viszont folytonosságra van szükség, hogy ezeken a területeken képezzünk több orvost, valamint ott, ahol láthatóan probléma lesz nemsokára. Mi 2010-ben már hangsúlyosan arra alapoztuk a rezidensképzést, hogy azon területeken képezzünk orvosokat, ahol szakemberhiány volt: radiológia, sürgősségi orvoslás, vagy akár a pszichiátria és kisebb mértékben a családorvosi rendszer.
A rezidensképzést úgy kell felépíteni, hogy ezeken a területeken állandóan legyen utánpótlás
– ez azonban még nem garancia arra, hogy az emberek nem fognak elmenni, hiszen ezek nyugaton is hiányszakmák. Különbség van ugyanakkor az egyetemi klinikák és más városi vagy kisebb kórházak személyzete, lefedettsége és munkamennyisége között. A nagy klinikákon nagyobb volumenű és nagyobb szakmai kihívások vannak, ide azonban egy fiatalnak nehezebb bekerülni. Mindenki egyetemi klinikára szeretne menni, hiszen ott lehet szakmailag fejlődni. Ma a román egészségügy fejetlenül halad, teng-leng jobbra-balra, nincs egy út, amelyen látná a rendszer, hogy merre kell előre menni.

Mi a véleménye a hálapénz jelenségéről?
A hálapénz kérdése mindig felvetődik, erről sem volt meg a szükséges társadalmi közvita. Ez egy több évtizedre vagy akár évszázadra visszanyúló jelenség, ami nem is biztos, hogy az orvosi szakmából ered, de itt jelenik meg a leghangsúlyosabban. Elítélem azt, amikor valaki az egészségügyi ellátást hálapénztől vagy bármilyen juttatástól teszi függővé – ez ellentmond a hippokráteszi eskünek is. Teljesen más kérdés azonban, ha a beteg egy sikeres beavatkozást követően valamivel ki akarja fejezni a köszönetét. Tévedés azt gondolni, hogy a hálapénzt kérdését Romániában vagy bármelyik más közép-kelet-európai országban egyik napról a másikra meg lehet oldani. Közvitát kellene indítani arról, hogy hol az a határ, ahol a köszönetünket így még kifejezhetjük egy orvosnak, és amelyen túl már elfogadhatatlan ez a gesztus.
Volt egy tervezet pár évvel ezelőtt arról, hogy ezt valamiféleképpen legálissá kellene tenni, és adót fizetni utána. Ez azonban ellenérzéseket váltott ki, a kormány vissza is vonta, elsősorban az orvosi szaktestületek és a szakma nyomására, utóbbiak ugyanis úgy értékeltek, hogy ennek bevezetésével beismerjük, hogy az orvosok pénzt kapnak a betegektől, ami már lealacsonyító lenne azon szakembereknek, akik nem fogadnak el hálapénzt. Érzelmi fellángolások övezik ezt a kérdést, miközben higgadtabban kellene a társadalomnak átbeszélni.

Az egészségügy informatizálása a minisztersége alatt indult. Sok a gond az egészségügyi kártyák rendszerével, amelyet az ön mandátuma alatt kezdtek kiépíteni. Mi lehet az oka ennek?
Informatikai rendszerre szükség van, ez kétségtelen. Románia azt hiszem az Európai Unió utolsó országaként informatizálta az egészségügyi rendszerét és vezetett be egészségügyi kártyát, Magyarországon például már a kilencvenes évek elején volt társadalombiztosítási kártya. Azt, hogy ez a rendszer nem úgy működik, ahogy kellene, és elég gyakran akár napokra is leáll, azt természetesen azok kell megoldaniuk, akik ezt a rendszert beüzemeltették és üzemeltetik ma is. Általában ez a legnagyobb informatikai rendszer, amivel egy ország rendelkezik, hiszen ebben minden biztosítottnak az adatai benne vannak. Ha máshol megoldható, hogy ne álljon le ilyen gyakran, akkor nálunk is meg kell tudni oldani. 

Miniszterváltáskor rendszeresen újabb és újabb programokat harangoznak be. Ha ezeknek fele megvalósulna, első osztályú egészségügyi rendszere lenne Romániának. Miért nem lehet végigvinni ezeket a programokat?
Nincs folytonosság a román egészségügyi rendszerben, sokszor nagyon fontos programokat állítanak le. Az én miniszterségem alatt az első évben egy plusz programot vezettünk be: az akut szívinfarktus programját.
Az elmúlt 25 évben talán a legsikeresebb egészségügyi program volt,
hiszen már első év után a halálozások számát a felére csökkentette és ez háromszáz ember életét jelentette. 2011-ben, Romániában először lombikbébi-programot indítottunk, amit sikeressége ellenére a következő – liberális – tárcavezető 2013. január 1-től leállította. Most pedig ugyanaz a párt a kormányprogramjában azt ígéri, hogy három ingyenes lombikbébi-eljárást biztosít azoknak a szülőknek, akiknek nem lehet gyermekük. Tehát három éve leállították azt a programot, ami egy eljárást tartalmazott és hozott eredményeket, három év után pedig ugyanezt a programot meg akarják háromszorozni. Nincs hitele ezeknek a kezdeményezéseknek így, nem attól kell függővé tenni a támogatottságát, hogy kormányzunk, vagy éppen ellenzékben vagyunk.

Vannak ugyanakkor programok, mint például az ingyenes méhnyakrák-szűrés, melyre például Bihar megyében lenne pénz, de a közegészségügyi igazgatóság közleménye szerint idén összesen 808 nő, vagyis az érintettek alig 33 százaléka végeztette el a vizsgálatot. Mi állhat ennek a hátterében: érdektelenség, nem megfelelő tájékoztatás, vagy egyéb okok?
A program rossz szervezése, rossz kommunikációja lehet a fő ok, hiszen ezeket tudni kell kommunikálni is a legkisebb faluig. A minisztérium az elmúlt pár évben azonban elvesztette a koordinációs készségét, én azt látom, hogy nem a minisztérium vezeti a rendszert, hanem a rendszer úgy magától lépked jobbra-balra, előre-hátra – ami nem jó. A szaktárca azért van, hogy irányítsa az egészségügyet, azt nem lehet hagyni, hogy az önjáró legyen. Ez esetben a tájékoztatást kellett volna jobban megszervezni a családorvosokon keresztül. Hasonló programokat továbbra is érdemes indítani, azonban a hatékonyságot növelni kell.

Gyakran szembesül a páciens azzal, hogy heteket-hónapokat kell(ene) várakoznia egy-egy vizsgálatra, mert elfogy a kórházak kerete. Hogyan lehetne hatékonyabban felhasználni a befizetett járulékokat, illetve mennyit kellene kapnia az egészségügynek a központi költségvetésből?
Ahhoz, hogy ezt megoldhassuk, a hazai egészségügyben be kellene fejezni a demagógiát. El kell mondani, hogy mi az, amire van keret, s mi az, amire nincs. Az nem megoldás, hogy orvoshoz küldjük a beteget, ahol kiderül: nincs rá keret a kezelésre vagy vizsgálatra. Ez teljesen hiteltelenné teszi a rendszert, a beteg nem tudja, mit tegyen: ez jár neki, azonban nincs rá fedezet. Tavaly volt egy többpárti egyezmény a védelmi költségekről, és az RMDSZ azt javasolta, hogy a tanügyről és az egészségügyről is legyen egy ilyen megállapodás. Az egészségügy esetében azt javasoltuk, hogy szakaszosan, évente növekedjen a nemzeti össztermékből juttatott százalékos összeg, érjük el a hat százalékot. Ugyanis ha például a jelenlegi 4,2-4,3 helyett jövőre hat százalékot kapna a román egészségügy, a pénz egy részét nem tudná hatékonyan felhasználni. Ki kell dolgozni a megfelelő eljárást, ki kell jelölni azokat a területeket, ahova ezek a többletforrások kerülnének, mindezt pedig szakaszosan lehet megcsinálni. Mi is azt javasoltuk, hogy évente fél százalékot kell emelni az egészségügynek juttatott összegen, félő ugyanis, hogy a minőségi javulás nem az elköltött összegekkel arányosan emelkedne.  
Ha holnap újra egészségügyi miniszter lenne, mi lenne az első intézkedése?
Újraindítanám a lombikbébi-programot, mert az másfél év alatt kétszáz családnak okozott örömöt, olyan családoknak, akiknek e nélkül nem született volna gyermekük. Nem az a kétszáz gyermek oldotta meg a születések számának a növekedését, de ha belegondolunk abba, hogy ez mit jelentett mindegyik családnak, akkor nincs kizárva, hogy ezek a családok épp emiatt tartják érdemesnek itthon maradni. Egy ilyen programra továbbra is szükség van. Jól működött és érthetetlen okokból állították le – ha egészségügyi miniszter lennék, azonnal újraindítanám.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.