Az Országos Nyomdavállalat (Imprimeria Naţională – S.A) bonyolítja le az Országos Egészségügyi Biztosító nevében az egészségügyi kártyák beszerzését. A döntést a mai kormányülésen hozták meg, Cseke Attila egészségügyi miniszter javaslatára. »
Címkék: Cseke Attila, Egészségügy
A legsürgősebb szükségleteket összesítve és a meghirdetés technikai feltételeit is szem előtt tartva, az Egészségügyi Minisztérium mintegy 2300 állást ír ki versenyvizsgára 2010 végéig. »
Címkék: Egészségügy
A legutóbbi (2010. szeptember 2-i) jelentéshez képest, jelenleg összesen 20 fertőzést igazoltak országszerte. Tehát a korábbi 15 igazolt esethez hozzáadódott 5 visszaigazolás. Újabb halálesetet nem jelentettek, a kórházban ápolt betegek állapota jó. »
Címkék: Egészségügy
Cseke Attila egészségügyi miniszter keményebb büntetéseket kér a munkáját végző egészségügyi személyzet bántalmazásakor. Az Igazságügyi Minisztériumhoz és a Képviselőház jogi bizottságához elküldött javaslat tartalmazza a szaktárca módosító indítványát a perek lefolyásának gyorsítását célzó törvénytervezethez. »
Címkék: Cseke Attila, Egészségügy
Közvitára bocsátotta szerdán az Egészségügyi Minisztérium a 2010-2012-re érvényes Kórházracionálási stratégiát. A dokumentum megtalálható a szaktárca (www.ms.ro) honlapján. »
Címkék: Egészségügy
A költségvetés-kiegészítéskor a szaktárcának jóváhagyott összegekből egymilliárd lejre kérte a finanszírozás megnyitását az Egészségügyi Minisztérium. A pénz az egészségügyi rendszerben felhalmozott egyes adósságok első részletének kifizetésére szolgál. 616,5 millió lejt a kórházak 2010. június 30-án nyilvántartott határidőn túli adósságainak törlesztésére fordítanak, amint azt vállalta a tárca a decentralizációt is jóváhagyó 2010/48. sürgősségi kormányrendeletben. A teljes összeg további részéből, 383,5 millió lejből az Egészségügyi Biztosító kifizeti az ingyenes és ártámogatott gyógyszerek egy részét. »
Címkék: Egészségügy
Levélben kérte az utolsó 6 decentralizált kórház átvételi folyamatának lezárását az érintett önkormányzatoktól Cseke Attila egészségügyi miniszter. A helyi átadás-átvételi protokollumok aláírása szükséges ahhoz, hogy a szaktárca is meghozhassa a sürgősen szükséges intézkedéseket a kórházak zavartalan működéséhez. »
Címkék: Cseke Attila, Egészségügy
»
Címkék: Cseke Attila, Egészségügy
Bizottságok összesítik a kórházak (június 30-ig felgyűlt) határidőn túli tartozásait, amelyeket az állami költségvetésből törlesztenek. Az erre vonatkozó miniszteri rendeletet ma írta alá Cseke Attila tárcavezető. »
Címkék: Cseke Attila, Egészségügy
Jóváhagyta Cseke Attila egészségügyi miniszter a belügyminiszterrel közös rendeletet, amelynek értelmében közös ellenőrző csoportokat hoznak létre. A megyei egészségügyi igazgatóságok és a Sürgősségi Felügyelet (ISU – Inspectoratul pentru Situaţii de Urgenţă) megyei képviselőiből álló csoportok a jövő héttől kezdődően szerte az országban minden kórházban ellenőrzéseket végeznek, függetlenül attól, hogy azok decentralizáltak vagy sem. »
Címkék: Cseke Attila, Egészségügy
A Jordán Hasemita Királyság Nayef AL-FAYEZ egészségügyi miniszter vezette küldöttségét fogadta csütörtökön Bukarestben Cseke Attila egészségügyi miniszter. A felek a két ország egészségügyi rendszeréről és az együttműködés folytatásának lehetőségeiről tanácskoztak. »
Címkék: Cseke Attila, Egészségügy, Külkapcsolatok
Kölcsönös tapasztalatátadás, a sürgősségi segélyhívó rendszerek összekapcsolása és a szervátültetés – ezek lesznek a román és a magyar egészségügyi szakértők következő megbeszéléseinek témái, Ebben egyezett meg pénteken Budapesten Cseke Attila, Románia egészségügyi minisztere és Réthelyi miklós, a Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériumának vezetője. »
Címkék: Cseke Attila, Egészségügy, Román-magyar
Aláírta az Egészségügyi Minisztérium a szerződést azzal a konzorciummal, amely elnyerte a Szeben Megyei Sürgősségi Egyetemi Kórházhoz tartozó nőgyógyászati és újszülött-osztály felújítási munkálataira kiírt versenytárgyalást. A 4 millió eurós beruházás után az osztályok minden tekintetben megfelelnek majd nemcsak az elvárásoknak, de az európai normáknak is. »
Címkék: Decentralizáció, Egészségügy
„A decentralizáció után is, az Egészségügyi Minisztérium támogatja majd a kórházakat és az önkormányzatokat, beleértve a pénzügyi támogatást is az épületek felújtására és korszerűsítésére” – nyilatkozta ma Galacon Cseke Attila egészségügyi miniszter. »
Címkék: Cseke Attila, Decentralizáció, Egészségügy
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Braic Emilia, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője július 9-én írta alá a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház és a Tölgyesi Pszichiátriai Kórház menedzsmentjének átvételéről, illetve átadásáról szóló dokumentumot a megyeházán. »
Címkék: Egészségügy, Hargita
Hétfő délben Cseke Attila egészségügyi miniszter a bukaresti Egyetemi Kórházban létrehozott oltóközpontban járt, ahol, akárcsak az ország minden részében, elkezdődött a csecsemők tuberkulózis elleni oltása. »
Címkék: Cseke Attila, Egészségügy
A megyei egészségügyi igazgatóságokon keresztül, az Egészségügyi Minisztérium folyamatosan megfigyelés alatt tartja az árvízsújtotta területeken lakók egészségét és a lehetséges járványveszélyeket.
Múlt hét végéig a szaktárca 100.000 klórtablettát és 449 kg mészkloridot osztott szét a kutak vizének fertőtlenítésére, eddig 1575 kutat fertőtlenítettek. »
Címkék: Egészségügy