A sajtó kérésére, az alábbiakban továbbítjuk Cseke Attila egészségügyi miniszter álláspontját azzal kapcsolatban, hogy az orvosi egyetemek rektorai a sajtóban közölték: mégsem támogatnák a rezidensvizsga decentralizálását.
„Meglepett az orvosi egyetemek rektorainak nyilatkozata, tekintve, hogy nem egészen egy hónapja nekem azt mondták, támogatják a rezidensvizsga decentralizálását. Idén február 15-én, a minisztériumban tartott egyeztetésen minden jelenlévő egyetértett azokkal az új intézkedésekkel, amelyeknek célja a rezidensvizsga hatékonyabb megszervezése. »
Címkék: Cseke Attila, Egészségügy
Kedden, március 9-én, a Szenátus Állandó Bürója elfogadta soros ülésén az RMDSZ által kezdeményezett munkanap-módosítást. A Szövetség parlamenti tisztségviselői az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából kérték a hétfői plénum keddre való elnapolását, hogy saját szavazókörzetükben ünnepelhessenek. »
Címkék: Parlament
Günthner Tibor szenátor Radu Berceanu szállításügyi miniszterhez intézett interpellációt hétfőn, március 8-án, amelyben a harmadik szatmárnémeti híd, a Szatmárnémeti-Nagybánya gyorsforgalmi út, valamint a nagykárolyi körgyűrű finanszírozása ügyére hivta fel a figyelmet. »
Címkék: Infrastruktúra, Szatmár
Az erdélyi autópályát építő Bechtel vállalat képviselőit fogadta hivatalában kedden, március 9-én, Markó Béla miniszterelnök-helyettes. Michael Lee Swinford, a cég új projektigazgatója és Bogdan Sgârcitu kommunikációs igazgató a projekt stádiumát és a 2011-2012-re tervezett munkálatokat ismertette.
»
Címkék: Infrastruktúra, Markó Béla
2010. március 9-én Bukarestben ülésezett az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa.
A Szövetségi Állandó Tanács az ügyvezető elnök előterjesztésére elfogadta az RMDSZ költségvetés-tervezetét.
A szövetségi elnök tájékoztatta az Állandó Tanácsot a kormánykoalíció tevékenységéről, ugyanakkor a testület meghallgatta az egészségügyi miniszter beszámolóját. Az RMDSZ támogatja az egészségügyi miniszter reformintézkedéseit, és ennek keretében a mielőbbi decentralizációt. »
Címkék: Költségvetés, SZÁT
Gyulafehérváron idén első alkalommal ülésezett a Központi Régió Fejlesztési Ügynökségének (ADR Centru) vezetőtanácsa, amelynek jelenleg alelnöke Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. »
Címkék: Háromszék, Régiófejlesztés
Plenáris ülést tart a héten az Európai Parlament Strasbourgban, a képviselők kiemelten foglalkoznak az EU kül- és biztonságpolitikájával, valamint vitáznak az áprilisban megrendezendő romákról szóló második európai csúcstalálkozón felmerülő kérdésekről.
»
Címkék: Európai Parlament, Sógor Csaba
Az energia, a közlekedés, a környezetvédelem, a versenyképesség és az innováció Európában – mindannyiunk életét érintő, olyan rendkívüli kihívások, melyek ugyanakkor nagyszerű lehetőségek is. Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő tavaly a Felső-háromszéki Vállalkozói Napok alkalmával tartott, "A megújuló energia előállítása és hasznosítása" című konferencián meghívott előadóként vett részt. »
Címkék: Pályázat, Sógor Csaba
Március 15-e a magyar szabadság ünnepe! Ezen a napon nemcsak az 1848-as forradalomra, hanem a húsz évvel ezelőtti, 1990-es marosvásárhelyi márciusi eseményekre is megemlékezünk! A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Marosvásárhelyen, a Székely Vértanúk emlékművénél tartja országos központi rendezvényét. »
Címkék: Rendezvények
Március 6-án, Gyergyószentmiklóson találkozott Moldován József, a Kommunikáció és Információs Társadalom Minisztériumának államtitkára a Babes-Bolyai Tudományegyetem kirendeltségének vezetőjével, Dombay Istvánnal. »
Címkék: Gyergyószentmiklós, Moldován József
Az Európai Unió intézményei által biztosított szakmai gyakornoki programokat és az azokban rejlő tapasztalatszerzési lehetőségeket ismertette Sógor Csaba európai parlamenti képviselő a hétvégén megszervezett Háromszéki Ifjúsági Konferencián. »
Címkék: EU, Ifjúság, Sógor Csaba
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház, illetve a kovásznai szívkórház után Kézdivásárhelyre látogatott Cseke Attila egészségügyi miniszter. Az egészségügyi tárca vezetője úgy véli, hogy a decentralizációs folyamat segíti a gyógyászati intézmények hatékonyságát. »
Címkék: Cseke Attila, Egészségügy, Kovászna
A kórház-decentralizáció előtt az egyik szükséges lépés az esetek pontértékének (TCP) kiegyenlítése – hangsúlyozta Cseke Attila egészségügyi miniszter Kovászna megyei látogatásán.
»
Címkék: Cseke Attila, Egészségügy
Az RMDSZ álláspontja szerint kívános lenne, ha a házelnökök a kormánytöbbséget képviselnék, ezáltal ugyanis jóval hatékonyabbá válna a törvényhozói munka, és így lehetne elkerülni, hogy a kormány sürgősségi rendeletekkel, felelősségvállalással kormányozzon, a Szövetség azonban csakis a házszabály, a törvények, és az Alkotmánybíróság erre vonatkozó korábbi döntése szellemében fog eljárni – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök pénteki, marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján. »
Címkék: Markó Béla, Szenátus
- Akárcsak az elmúlt húsz évben, a magyar iskola, az anyanyelvű oktatás ma is egy állandó prioritás, egy állandó sürgősség: gyakorlatilag ma sincs fontosabb és nemesebb cél, mint a magyar oktatás kereteinek bővítése, az oktatás minőségének növelése – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök pénteken, a magyar tannyelvű iskolák igazgatóival és tagozati aligazgatókkal folytatott tanácskozáson. »
Címkék: Oktatásügyek
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség március 15-én 16 órakor, Marosvásárhelyen, a Székely Vértanúk emlékművénél tartja az 1848-as nemzeti forradalomra és szabadságharcra emlékező országos központi rendezvényét.
Az ünnepségen a húsz évvel ezelőtti, 1990-es marosvásárhelyi márciusi eseményekre is megemlékeznek. »
Címkék: Marosvásárhely, Megemlékezés
Idén kisebb költségvetéssel indul a város, mint a tavaly, de remélik, hogy évközben pályázatokból és kormányprogramokból sikerül majd pótolni a bevételeket – hangsúlyozta Sepsiszentgyörgy 2010-es költségvetésének bemutatásakor Antal Árpád András polgármester.
»
Címkék: Sepsiszentgyörgy
Kézdiszentkatolna polgármesterének felajánlására, közel hat tonna krumplit szállítottak március elején Hunyad megyébe, Dévára. »
Címkék: Háromszék, Hunyad
Az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi csoportja (Őshonos Kisebbségek, Nemzeti Közösségek és Nyelvek Intergroup) szerdai, brüsszeli rendkívüli ülésén az európai kisebbségi írott sajtó kérdéskörével foglalkozott. A tanácskozáson jelen voltak a MIDAS (Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Egyesülete) vezetőségének tagjai, akik bemutatták azokat a nehézségeket, amelyekkel a kisebbségi lapkiadók szembesülnek. »
Címkék: Winkler Gyula
Winkler Gyula: folytonosságra van szükség az Európai Unió regionális fejlesztési és mezőgazdasági politikájában
A válságból való kilábaláshoz szükséges eszközöket kért a közép-kelet európai országok számára az Európai Bizottság elnökétől Winkler Gyula európai parlamenti képviselő. Az Európai Néppárt Európai Parlamenti frakciójának budapesti vezetőségi ülésén Winkler üdvözölte, hogy az unióban készül a Lisszaboni stratégiát követő Európa 2020 stratégia, ugyanakkor felvetette, hogy a regionális fejlesztési és a mezőgazdasági támogatási politikák terén folytonosságra van szükség. »
Címkék: EPP, Winkler Gyula