Főoldal > Címke: Megemlékezés > találatok száma: 172
Markó Béla beszéde Zágonban, Domokos Géza szobránál
Markó Béla beszéde Zágonban, Domokos Géza szobránál
2018.05.29. | Megemlékezés

Kedves zágoniak! Tisztelt meghívottak!


Esélyek 1989 előtt és után – Domokos Gézára emlékeztünk
Esélyek 1989 előtt és után – Domokos Gézára emlékeztünk
2018.05.29. | Megemlékezés

Domokos Gézára, a közösségéért kockázatot vállaló intézményvezetőre, a közéleti személyiségre, a párbeszédet szorgalmazó elnökre emlékeztek kedden délelőtt Sepsiszentgyörgyön. A Kriterion Könyvkiadó vezetője, az RMDSZ alapítója és első elnöke május 18-án töltötte volna a kilencven évet, nélküle a romániai magyar érdekképviselet sorsa nem így alakult volna, hangsúlyozták többen is. A Kovászna megyei önkormányzatnál tartott Esélyek 1989 előtt és után című emlékkonferencián az erdélyi magyar közélet három generációjának képviselői vettek részt.


Kelemen Hunor szövetségi elnök március 15-i üzenete
Kelemen Hunor szövetségi elnök március 15-i üzenete
2018.03.15. | Megemlékezés

Kelemen Hunor szövetségi elnök úr beszéde a tordai országgyűlésen kimondott vallásügyi törvény 450. évfordulójának ünnepségén
Kelemen Hunor szövetségi elnök úr beszéde a tordai országgyűlésen kimondott vallásügyi törvény 450. évfordulójának ünnepségén
2018.01.13. | Megemlékezés

Egy közösség jelenéről és jövőjéről sokkal többet mond el az, hogy a múlt milyen eseményeit, történéseit őrzi meg emlékezetében, mint magáról a múltról, amely bevégeztetett, megváltoztathatatlan.


Kelemen Hunor Nagykárolyban: Ady alannyal és állítmánnyal teremtett párbeszédet a különböző nemzetek és kultúrák között
Kelemen Hunor Nagykárolyban: Ady alannyal és állítmánnyal teremtett párbeszédet a különböző nemzetek és kultúrák között
2017.11.18. | Megemlékezés

Ady Endre és Marchiş Otilia-Itóka barátsága az embert próbáló időkben is legyen útmutató számunkra – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök Nagykárolyban, ahol Csűry Istvánnal, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökével közösen leleplezte a román–magyar barátság, Ady Endre és Marchis Otilia-Itóka szoborcsoportját.


Ady Endre és Marchiş Otilia-Itóka szoborcsoport leleplezése
Ady Endre és Marchiş Otilia-Itóka szoborcsoport leleplezése
2017.11.18. | Megemlékezés

Érmindszenten Ady Endrére emlékeztünk
Érmindszenten Ady Endrére emlékeztünk
2017.11.18. | Megemlékezés

Kelemen Hunor Érmindszenten: Ady Endre haladó volt és magyar, küldetésének tartotta a világ menetének, a magyar nemzete sorsának megváltoztatását
Kelemen Hunor Érmindszenten: Ady Endre haladó volt és magyar, küldetésének tartotta a világ menetének, a magyar nemzete sorsának megváltoztatását
2017.11.18. | Megemlékezés

Ady Endre előretekintő ember volt. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy a 21. században, 2017-ben is hozzá hasonlóan előretekintsünk és lázadjunk. Lázadni kell mindig az ellen, ami az embert visszafogja és visszatartja – ez Ady öröksége, amelyhez ragaszkodnunk kell – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök Érmindszenten, ahol november 18-án a 140 éve született költőre emlékeztek.


Benkő Erika parlamenti képviselő ünnepi beszéde – elhangzott október 23-án a sepsiszentgyörgyi '56-os emlékparkban
Benkő Erika parlamenti képviselő ünnepi beszéde – elhangzott október 23-án a sepsiszentgyörgyi '56-os emlékparkban
2017.10.24. | Megemlékezés

Hölgyeim és Uraim, tisztelt emlékezők!


Szabadságszerető közösségnek van csak jövője
Szabadságszerető közösségnek van csak jövője
2017.10.23. | Megemlékezés

Az 1956-os magyar forradalom sokatmondó és jelentőségteljes volt nemcsak az ország határain belül, hanem itt, Erdélyben, a Kárpát-medencében és világszinten egyaránt, de különösen fontos volt a kommunista láger országaiban, mert elsőként jelezte, hogy a kommunizmus megdönthető” – fogalmazott Winkler Gyula vasárnap délelőtt Szászmedgyesen, ahol a református templomban tartottak megemlékező istentiszteletet.

 


Több százan rótták le tiszteletüket az 1956-os hősök előtt Kolozsváron
Több százan rótták le tiszteletüket az 1956-os hősök előtt Kolozsváron
2017.10.23. | Megemlékezés

Több százan emlékeztek Kolozsváron az 1956-os forradalom kitörésére. A sétatéri emlékműnél 15 órától kezdődött az ünnepi megemlékezés, amit felekezetközi istentisztelet követett a belvárosi unitárius templomban. 


Forradalom és változás ma is csak ott lehet, ahol van áldozatvállalás is – Sógor Csaba a montreáli magyar közösséggel ünnepelte október 23-át
Forradalom és változás ma is csak ott lehet, ahol van áldozatvállalás is – Sógor Csaba a montreáli magyar közösséggel ünnepelte október 23-át
2017.10.23. | Megemlékezés

„Úgy lehetünk ma méltók az ’56-os hősök emlékéhez, ha le tudjuk győzni kishitűségünket, önzésünket, és képesek vagyunk nem csupán együtt ünnepelni, de együtt cselekedni is azért, hogy a világban bárhol is éljünk, megmaradjunk magyarnak és szabad embernek” – így fogalmazott beszédében Sógor Csaba, aki vasárnap a montreáli magyar közösséggel ünnepelte október 23-át.


Kelemen Hunor: nem szabad félni! – A Madéfalvi veszedelem 253. évfordulójára emlékeztek
Kelemen Hunor: nem szabad félni! – A Madéfalvi veszedelem 253. évfordulójára emlékeztek
2017.01.07. | Székelyföld , Megemlékezés

„Szabadság nélkül nincs semmi! Nincsenek kisebbségi jogok, nincsen kiszámíthatóság, nincsen emberhez méltó élet! A szabadságra kell gondolni mindig, és nem szabad félni!” – fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök január 7-én, szombaton azt követően, hogy Madéfalván, a Siculicidium-emlékműnél lerótta kegyeletét azok előtt, akikkel 253 évvel ezelőtt embertelen módon bánt a hatalom.


Megemlékező rendezvénysorozattal tiszteleg az erdélyi ötvenhatosok előtt az RMDSZ
Megemlékező rendezvénysorozattal tiszteleg az erdélyi ötvenhatosok előtt az RMDSZ
2016.10.21. | Megemlékezés

Nyolcvan személyt tüntet ki a Szövetség az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján – Kelemen Hunor szövetségi elnök minden erdélyi ’56-os forradalmárnak átadja a Szabadság-szobor emlékérmet, kifejezve a Szövetség háláját, hogy ma erdélyi magyarokként biztonsággal tervezhetjük jövőnket szülőföldünkön. Az Ügyvezető Elnökség kezdeményezésére több film is elkészült a résztvevők visszaemlékezéséről olyan településeken, ahol a magyarországi szabadságharccal kapcsolatos szimpátia-tüntetésekre, megmozdulásokra került sor.


Az 1916-os áldozatokra emlékeztek Etéden és Siklódon
Az 1916-os áldozatokra emlékeztek Etéden és Siklódon
2016.10.10. | Székelyföld , Megemlékezés

A Küsmöd patak völgyének 1916 októberében áldozatul esett lakosaira emlékeztek Etéden és Siklódon. Mindkét településen több százan gyűltek össze – helyiek és elszármazottak – október 9-én, vasárnap, hogy méltóképpen emlékezzenek. 


Olyan nép szül hősöket, amelyben bátorság és szenvedély van – Postaréti megemlékezés
Olyan nép szül hősöket, amelyben bátorság és szenvedély van – Postaréti megemlékezés
2016.10.07. | Megemlékezés

Az aradi vértanúk kivégezésének 167. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezést az RMDSZ Maros Megyei és Marosvásárhelyi Szervezete a Székely vértanúk emlékművénél. A marosvásárhelyi történelmi egyházak nevében Nagy László unitárius lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket. „A hősök nem haltak ki, olyan nép szül hősöket, amelyben bátorság és szenvedély van. Ha változást akarunk – ahogy Ghandi is mondta –, annak első lépése magunk megváltoztatása. Saját, belső rabláncaink eltépése.  A mai nap üzenete tehát elsősorban ez: ha változást akarsz, légy a változás te magad! Higgy, remélj, küzdj, tégy egészen a halálig. Mert életednek és létednek célja van. Nem véletlenek összjátéka, hogy magyar lettél. Erdélyi, Maros megyei, marosvásárhelyi magyar. Tenned kell, bíznod kell, remélned kell és küzdened kell” – mondta Csép Éva Andrea képviselőjelölt.


Kelemen Hunor szövetségi elnök ünnepi beszéde
Kelemen Hunor szövetségi elnök ünnepi beszéde
2016.10.06. | Megemlékezés , Arad

Leplezték Szilágycsehben az emlékművet, amellyel a helyi közösség az első és a második világháború szilágycsehi katonahősei előtt tiszteleg
Leplezték Szilágycsehben az emlékművet, amellyel a helyi közösség az első és a második világháború szilágycsehi katonahősei előtt tiszteleg
2016.08.23. | Szilágy , Megemlékezés

Az erő és tisztesség jegyében – az 1848–49-es szabadságharc hőseire emlékeztek a Nyerges-tetőn
Az erő és tisztesség jegyében – az 1848–49-es szabadságharc hőseire emlékeztek a Nyerges-tetőn

A nyerges-tetői csata 167. évfordulója alkalmából július 31-én, vasárnap délután megtartották az immár hagyományos megemlékezést a történelmi esemény helyszínén.


Petőfi – a költő, aki szimbólummá vált
Petőfi – a költő, aki szimbólummá vált

A fehéregyházi Petőfi Múzeum fontos helyszíne az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékápolásának: az intézmény kertjében nemcsak a költő, hanem a számos névtelen katona emlékét is őrzik. Az évek során kopjafák, domborművek, szobrok tették sokszínűvé a helyszínt, ahol közel 500 ember gyűlt össze, hogy az 1849. július 31-én elhunyt Petőfi Sándorra emlékezzen. Szimbolikus, de annál fontosabb volt a július 31-i ünnepség is, hiszen Székelyföld mindhárom megyéjének tanácselnöke részt vett a rézfúvósokkal, versekkel tarkított programon. A közönség jelentős része nemzeti színű kokárdával érkezett, a különleges alkalomra közel 50 biciklis karikázott át Fehéregyházára Székelykeresztúrról.